11 °C Budapest

Ebbe vág most bele a legendás bűnöző: sok pénz ütheti a markát

Pénzcentrum
2016. február 28. 13:02

A néhány évvel ezelőtt szabadult whiskys rabló vállalkozása beindulni látszik, sőt, feleségével már a gyerekvállaláson gondolkoznak. Ugyan az egykori bankrabló kerámiás vállalkozása jól megy, azonban a havi jövedelme tovább nőhet, ha megszületik a gyerek. Mutatjuk, milyen állami támogatásra számíthat az egykori whiskys, ha gyermeke születik.

A 90-es évek hírhedt bankrablója, a whiskys néven elhíresült Ambrus Attila a börtönévei alatt kerámiákkal foglalta el magát és szabadulása után erre alapozva indította el vállalkozását. A feleségével most úgy döntöttek: gyereket fognak vállalni.

Nagyon szeretnék már gyereket

- mondta Ambrus Attila a Best Magazinnak adott interjújában.

Ugyan a gyereknevelés örömei a legfőbb motivációja a keramikusnak, de ezzel bizony pénz is állhat a házhoz. Persze a kedvezmények mértéke eltér, mégis, három gyermek után már akkora összeget kaphatunk, hogy sokak szerint a harmadik gyerek szinte már ingyen van.

Mennyi plusz pénzt jelenthet a gyerek?

Nem a családi pótlék az egyetlen, ami megdobja a havi bevételeinket, ha gyerekünk születik. Ennél ugyanis többet jelenthet, ha kihasználjuk a családi adókedvezményt. Persze nem mindegy, hogy hány gyermeket nevelünk.

A lakhatásban is segít az állam

Februárban újult meg a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), a korábbinál nagyobb összegekhez juthatnak a családok. Egy gyerek esetén 600 ezer forint jár, két gyerek esetén 1,43, illetve 2,6 millió forint támogatás jár használt, illetve új lakás esetén. Három gyerekkel már 10 millió forintot is kaphatunk új lakásra, ráadásul 10 millió forintos, 3 százalékos kamatozású hitelt is felvehetünk hozzá. Azok a nagycsaládok, akik használt lakásban gondolkodnak, 2,2 milliót kaphatnak 3 gyermek és 2,75 milliót 4 gyermek esetén.


Egy eltartott esetén legfeljebb 66 670 forinttal csökken az adóalapunk, ennek köszönhetően pedig havonta 10 ezer forinttal több maradhat a zsebünkben. Ez 150 ezer forintos havi nettó bért tekintve azt jelenti, hogy a teljes keretet ki tudjuk használni és az egész éves közterhünk 50 250 forint lesz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Két gyereknél az év elején már módosult a szabály, és a korábbi 20 ezer forintos kedvezményt 25 ezer forintra (gyerekenként 12,5 ezer) növelték, vagyis ennyivel több jut nekünk havonta két gyerek esetén. Ez egyébként a következő években nőni fog: évente 5 ezer forinttal (gyerekenként 2,5 ezerrel) nő a keret, vagyis 2019-ben már 40 ezer forint kedvezményt kaphatunk havonta két gyerek után.

Az igazán nagy kedvezmény azonban akkor jár, ha három gyerekünk van.

Ilyenkor havonta 99 ezer forint családi adókedvezményt kaphatunk, ami 74 ezer forinttal több, mint két gyerek esetén. Ez a családok többségénél azt jelenti, hogy a nettó és a bruttó bérük közel azonos lesz.

Ez a különbözet már elég lehet egy harmadik gyermek eltartására, így a gyerekvállalás anyagi akadályok elhárulnak. Persze lényeges, hogy ekkora kedvezmény teljes kihasználásához aránylag magas bérre is szükség van, több mint 300 ezer forintos bruttó bér mellett tudjuk csak megkapni a teljes adókedvezményt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem