Lapértesülések szerint a kétszeres világbajnok 2027-ig szóló szerződéshosszabbításban állapodott meg a silverstone-i csapattal.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) egyeztetést kezdeményezett a Tesco vezetőségével a 2016. évi bérek rendezéséről.
Az egyeztetést az teszi szükségessé, hogy az idei évben a garantált bérminimum emelkedése bizonyos munkakörök esetében igen komoly bérfeszültséget okozott a munkavállalók között - olvasható a KASZ közelményében.
A vállalat vezetősége ígéretet tett arra, hogy három hét múlva megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Tesco között a 2016. évi bérfejlesztésről és bérrendezésről.
A szakszervezet célja, hogy a jelenlegi piaci körülmények között a munkavállalók számára olyan bért harcoljon ki, amely biztosítja megélhetésüket.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







