Örülhetnek a rendvédelmi dolgozók: ennyivel nő a bérük jövőre

2015. december 28. 13:00

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosítása meghatározza a január 1-jétől érvényes illetményfejlesztés szabályait, és lehetővé teszi a teljesítményjuttatás kifizetését is.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a napokban közölte:

a teljesítményjuttatás forrása 2016-ban nyolcmilliárd forint, amelyből az illetékes parancsnok döntése alapján évente kétszer, áprilisban és szeptemberben részesülhetnek a hivatásos dolgozók.

A béremelési folyamat többlépcsős: az első ütem 2015. július 1-jével valósult meg, amelynek során 30 százalékos illetményemelést kaptak az alapfeladatot ellátó tiszthelyettesek, tisztek, a 25 százalékos emelést a nem alapfeladatot ellátók és 15 százalékos emelést a parancsnokok. 2019. január 1-jéig évente átlagosan 5-5 százalékos lesz az emelés mértéke.

A törvénymódosítás emellett rendezi a más szervhez vezényeltekre alkalmazandó összeférhetetlenségi szabályokat és a rendfokozat kérdéseit, az illetményre és szabadságra vonatkozó garanciális rendelkezéseket külföldre vezénylés esetén, valamint a fizetési fokozat megállapításával kapcsolatos szabályokat magasabb besorolású vezetői beosztásba helyezés esetén.

Új elem, hogy a törvényben 260 órában határozták meg a készenlét havi maximális időtartamát. A Magyar Rendvédelmi Kar által lefolytatott etikai eljárás esetén alkalmazható szankciók köre a figyelmeztetés, illetve megrovás lehetőségével egészült ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem került be a törvénybe az eredeti javaslat azon, sajtóvisszhangot kapott szövegrésze, amely lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy munkatársaikat a tartalomszolgáltatók, médiavállalkozások munkavállalói között foglalkoztassák.

Az ezt átíró módosítás úgy szólt, hogy az elektronikus hírközlési és postai szolgáltatók kötelesek a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársát alkalmazni, amennyiben a szolgálatok főigazgatói azt kezdeményezik, de ez a passzus nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a voksoláson.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 7. hétfő
Regina
37. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34