Pénteken, május 1-jén nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz idő valószínű.
Az augusztus 20-i hosszú hétvégével ledaráltuk az idei utolsó előtti 4 napos pihenésünket. Ezek után már csak karácsonykor örülhetünk egy igazán hosszú szabinak. De mi a helyzet jövőre? Hogy alakulnak munkaszüneti napjaink 2016-ban?
Idén már nem lesz túl jó dolgunk. A mostani augusztus 20-i hosszú hétvége után már csak a karácsonyi hosszú hétvége maradt. Az október 23-i ünneppel 3 pihentető nap jár, Mindszentek, november elseje pedig vasárnapra esik, szóval ott egyetlen extra napunk nem lesz.
Sokan elhasználják a szabadnapjaikat a nyáron, pedig karácsonyra is érdemes lehet még tartalékolni. Ha megőriznénk 3 napot, 24-e előtt kivehetnénk a hét első három napját, ha pedig az azt követő hétre is marad szabink, egy igazán hosszú téli szünetet hozhatunk össze. Bár ahhoz plusz négy napra van szükség, december 28. és 31. között.
Alig lesz hosszú hétvégénk jövőre
A jövő évre vonatkozó pihenő, illetve munkaszüneti napok rendjéről már megszületett az idei rendelettervezet. Ősszel véglegesítik, hogyan lesznek a szüneteink ebben az évben. De ami már most látszik, hogy 2016 nem lesz hosszú hétvégék szempontjából a legjobb év. Május elseje vasárnapra, augusztus 20. szombatra esik, a december 24-i Szenteste szintén szombaton lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Öröm az ürömben, hogy így kevesebb alkalommal kell szombaton munkába menni, és ledolgozni előre az ünnepeket. Március 5-én fogjuk ledolgozni március 15-i nemzeti ünnepünkkel járó hosszú hétvégés pihenőnapot, október 15-én pedig október 31-ét, mert november elseje keddre esik, így ott kapunk majd egy négy napos pihenést.
Kezdődik az iskola is, így lesznek a szünetek:
- Őszi szünet: 2015. október 26-tól október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. A szünet utáni első tanítási nap november 2. hétfő.
- Téli szünet: 2015. december 23-tól december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. december 22. A szünet utáni első tanítási nap 2016. január 4.
- Tavaszi szünet: 2016. március 24-től március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 23. A szünet utáni első tanítási nap március 30. szerda.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








