A mulatós szerint volt idő, amikor fel sem tűnt neki, mennyi pénzt keres, a börtön után azonban teljesen átértékelte az életét.
Mint bármilyen ismerkedési szituációban, úgy egy állásinterjún is rettentően fontos az első benyomás. Tökéletes recept nincs, de egy biztos, ha ezt a 7 szót kerülöd, akkor máris sokat tettél a siker érdekében.
Egy állásinterjún nagyon sokat számít, hogy határozott, magabiztos-e a fellépésed, milyen a tartásod, a kézfogásod. Hogyan beszélsz, jól megértik-e, amit mondasz. De ezek mellett a feltett interjúkérdésekre adott válaszaid is nagyon sokat számítanak. Gondolj bele, hány embert kellett már végig hallgatnia az adott HR-esnek. Ha ezeket a szavakat kerülöd, máris segítettél magadon, hogy egy kicsit jobb színben tűnj fel az interjúztatóknál.Amit soha ne mondj egy állásinterjún:
1. "Utálom"
A munkáltatók általában olyan munkavállalókat keresnek, akik képesek meglátni a dolgok pozitív oldalát. Az utálom szó rossz fényben tüntethet fel, mert erős negatív érzelmeket sugároz. Másodszor pedig az interjúra nem panaszkodni megy az ember, különösen az előző munkahelyünkre ne használjuk ezt a szót. Az "utáltam az előző munkahelyem" helyett mondjuk azt "az előző munkahelyemen, úgy éreztem nincsen számomra megfelelő előrelépési lehetőség."
2. "Nem"
Egy állásinterjún nincsen olyan indok, amiért bármire nemet kéne mondanunk. Amennyiben mégis egy ravasz kérdéssel találjuk szembe magunkat, akkor próbáljuk a nem helyett a "talán" vagy a "helyzettől függ" kifejezéseket használni, hiszen ha valamire nemet mondunk, akkor lehet már el is vesztettük az esélyét annak, hogy minket vegyenek fel.
3. "Alapvetően"
Az alapvetően egy teljesen indokolatlan töltelékszó. Ha ezt használjuk, olyan mintha az igazságnak csak a töredékét mondanánk el. Például, ha a feltett kérdésre így válaszolunk: "alapvetően segítettem növelni a cég bevételét", akkor ez most azt jelenti, hogy csak kis mértékben befolyásoltuk az eredményt, vagy mi is a csapat része voltunk?
4. "Motiváció"
Ez a szó valószínűleg minden interjún elhangzik, ezért nem véletlen, hogy amint meghallják a HR-esek egyből felmegy a vérnyomásuk. Ehelyett a szó helyett pórbáljuk meg máshogy elmondani, hogy mennyire fontos számunkra ez a munka.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
5. "Tapasztalat"
Amennyiben azt mondjuk, hogy az adott területen van tapasztalatunk, az annyira általános, hogy ebből az interjúztató nem fog megtudni semmi fontosat. Ne ködösítsünk, soroljuk fel konkrétan, hogy milyen eredményeket értük el eddig.
6. "Keményen dolgozom"
Felesleges azt állítanunk, hogy keményen dolgozunk, hiszen senki nem jön úgy egy állásinterjúra, hogy azt mondja magáról, hogy lusta. Ha tudsz, akkor erre is inkább egy konkrét példát mondj, például: "egész hétvégén dolgoztam, hogy tökéletesítsem a projektet". Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy nem voltunk betegszabadságon az elmúlt két évben. (Amennyiben ez igaz ránk.)
7. Minden töltelékszó
Próbáljuk kerülni a töltelékszavakat, mint a "hát" vagy a "szóval". Ezeknek a használatától ugyanis kevésbé tűnünk magabiztosnak és akár hitelét is veszítheti mondanivalónk. Inkább gondoljuk végig, mit szeretnénk mondani, egy kis csend sokkal többet ér, mint egy halom felesleges töltelékszó.








