A SZÉP kártya legmélyebb titkai: a szakértő válaszol

2015. február 6. 06:01

Komoly átalakulással indult az év a béren kívüli juttatásoknál, különös tekintettel a SZÉP kártyára. Éppen ezért a Pénzcentrum ezen a héten tematikus cikkek segítségével próbálta eligazítani a munkavállalókat. Olvasóinknak emellet lehetőséget biztosítottunk arra, hogy feltegyék a témában ügyes-bajos kérdéseiket. A legérdekesebb kérdésekre Gál Tamás, az OTP Bank Cafeteria szolgáltatás vezetője válaszolt.

Egy közepes méretű családi vállalkozásnál dolgozom. Munkáltatóm azonban nem szeretne SZÉP kártyát adni juttatásként - azt mondja, inkább beépíti a munkabérbe. Hogy tudnám meggyőzni, hogy mégis megéri (neki is) a SZÉP kártya?

Úgy vélem a leghatásosabb érv, ha megmutatja munkáltatójának, hogy ugyanakkora összegből, akár negyedével is több felhasználható juttatást adhat munkavállalóinak SZÉP kártyán, mintha bérben teszi mindezt. Hiszen amíg 100 ezer forint teljes munkáltatói ráfordítással (tehát közterhekkel együtt) munkabérként (normál adózás mellett) 51 ezer forintot tud felhasználni a munkavállaló, addig béren kívüli juttatásként, tehát akár SZÉP kártyán, ez már csaknem 73 ezer forint.

Arra lennék kíváncsi, hogy a fiam születésnapjára szeretnék venni neki fesztiválbelépőt, egy részét SZÉP kártyára. Ha jól tudom, a Balaton Soundra tudok venni így jegyet. Azt meg tudom oldani, hogy a felét SZÉP kártyával fizetem, a másik felét bankkártyával? Akkor is tudok fesztiváljegyet venni SZÉP kártyával, ha nem saját magamnak veszem?

Az OTP SZÉP kártya szabadidő alszámlájáról szinte valamennyi, nagyobb fesztivál belépője kifizethető. Ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy a kártyabirtokosok évente mintegy 2 milliárd forintot használnak fel erre a célra. A fizetési lehetőségekről és annak pontos menetéről azonban az elfogadóhelynél érdemes tájékozódni, hiszen ezek eltérőek lehetnek. Természetesen más személy számára is vehetünk jegyet SZÉP kártyánk segítségével, a lényeg, hogy a fizetést maga a kártyabirtokos intézze.

Szeretném megkérdezni, hogy a SZÉP kártyámon lévő összegből, utaltathatok-e például egészségpénztári kártyára összeget, vagy a számlán lévő pénz ilyen formában nem mozgatható?

Sajnos arra nincsen lehetőség, hogy a SZÉP kártyára utalt összegeket, más cafeteria juttatásokra költse.

Egyik kollégánk nyugdíjbiztosítással rendelkezik (AEGON TR-02). Azzal a kérdéssel fordult hozzánk, adható-e és ha igen, milyen feltételekkel cafetéria juttatásként munkavállalónak Nyugdíjbiztosításhoz hozzájárulás?

A hatályos jogszabályok értelmében a nyugdíjbiztosítás nem adható béren kívüli juttatásként. Ugyanakkor, ha szeretne ilyen céllal megtakarítani, akkor kérhet a munkáltatójától önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást, amit továbbra is kedvezményes, azaz 35,7 százalékos közteherrel adhat.

Ha a munkáltató fizeti az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást a kafetéria rendszerben - azaz a saját pénzemből azt választom, hogy utalja át az ÖNYP-nek - akkor valóban nem jár az állami támogatás (20%-os adó visszatérítés) arra az adóévre az önkéntes nyugdíjpénztárnál?

Az évenkénti, 20 százalékos, maximálisan 150 ezer forint értékű adó-visszatérítést az adott adóévre vonatkozó magánszemélyi befizetésekből kalkuláljuk. Ennek megfelelően, ebbe a munkáltatói hozzájárulások, vagyis a Cafeteriából fizetett hozzájárulások, nem számítanak bele.

Érdeklődnék, hogy a “lakáscélú támogatás (hiteltörlesztés)" milyen formában valósul meg? 200 ezerből mennyit lehet egyszerre betörleszteni (havonta), és az a tőkéből törleszt vagy csak havi törlesztőt lehet vele fizetni?

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a támogatás nem jár alanyi jogon a munkavállalóknak. Amennyiben a munkahely biztosítja ezt az újfajta támogatást, akkor a munkavállalónak kell jeleznie, hogy élne ezzel a lehetőséggel. Az adómentes lakáscélú juttatást a munkáltató a bankon keresztül utalja a munkavállaló részére. Mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára jelentősen megkönnyíti az adminisztrációt, és csökkenti a kockázatot, amennyiben a kifizetés a munkavállaló hitelszámlájára érkezik. A kérdésben említett mindegyik fizetési verzió lehetséges, de a részletekről a hitelező bankjánál tud érdeklődni. Vannak olyan konstrukciók, ahol a havi törlesztést tudja a támogatás csökkenteni, míg más esetekben előtörlesztésre fordítható a lakáscafeteria.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fennállása óta a lehető legnagyobb összeget kérem a munkáltatómtól a Szabadidő alszámlára, mert szeretek könnyűzenei hangversenyeket látogatni, erre a célra azonban elvétve van lehetőségem. A jogszabályok alapján - ismereteim szerint - ugyanis SZÉP kártyával csak egy intézmény saját szervezésű programjai fizethetők ki, az előadók azonban általában nem az intézmények szervezésében lépnek fel egy-egy adott helyen (pl.: hazai zenekarok, Kylim Inog, egyéb turnén levő előadók az A38-on, Dürer-ben, Pecsában, stb.). Az internetes jegyárusító cégek számára is tiltott a SZÉP kártya elfogadás. Várható bármilyen jogszabályi könnyítés ezen a téren, vagy helyezzem a SZÉP kártyámat a haszontalan holmikat rejtő fiókomba?

Habár az OTP SZÉP kártya felhasználható akár koncertjegyek, vagy fesztiválbelépők vásárlására is. Előfordulhat azonban olyan eset is, amikor a koncert szervezője egy - egyébként SZÉP kártyát is elfogadó - helyszínt bérel ki, de mégsem lehet a kártyával fizetni. A szervező ugyanis dönthet úgy, hogy erre az eseményre nem fogadja el a SZÉP kártyát, mint fizetőeszközt. Az OTP Bankcsoport folyamatosan dolgozik azon, hogy bővítse elfogadóhelyi hálózatát, ami jelenleg mintegy 25 000 tagot számlál. Ez 10 százalékos emelkedés 2013-hoz képest.

Mi lesz azzal a pénzzel, amit nem költök el a SZÉP kártyámról határidőn belül? Megoldható, hogy átvigyem a következő időszakra, vagy megkaphatom esetleg fizetésként?

A SZÉP kártyákra érkező feltöltések érvényessége az utalást követő második év május 31-ig tart. Ez azt jelenti, hogy idén május végén a 2013-as juttatások járnak le. Azokat a feltöltéseket, amiket a kártyabirtokosok nem használnak fel, a kibocsátó visszautalja a munkáltató részére június 30-ig. Ezúton is szeretnénk minden SZÉP kártyabirtokost megkérni, hogy amennyiben még nem tette, regisztrálja kártyáját és ellenőrizze egyenlegét, már ma, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen sietve elköltenie a rajta "felejtett" összeget.

10. Az adómentes lakáscélú támogatással kapcsolatban a következő kérdéseim vannak:

  • Érdekelnének a keretszabályok
  • Milyen időközönként kaphat a munkavállaló e jogcímen támogatást?
  • Minden munkavállaló számára kell adni, vagy egy adott keretből évente eldöntheti a munkáltató a támogatottak körét?
  • Ha jól tudom ,bankon keresztül lehet folyósítani. Erre felkészültek a bankok? Milyen költsége lehet a munkáltatónak, munkavállalónak?

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a támogatás nem jár alanyi jogon a munkavállalóknak. Amennyiben a munkahely biztosítja ezt az újfajta támogatást, akkor a munkavállalónak kell jeleznie, hogy élne ezzel a lehetőséggel.

A vissza nem térítendő lakáscélú támogatás a munkavállalónak és a cégnek is előnyős, hiszen adómentes. Vagyis 100 forint juttatásból mind a 100 forintot megkaphatja a munkavállaló, míg ha a legnépszerűbb Cafetéria elemeket nézzük - bruttó szemléletű cafeteria rendszer esetén -, ott 100 forint után csak valamivel több mint 70 forintot kaphat (35,7% adókulccsal számítva).

Az adómentes lakáscélú hiteltámogatás szabályozása összetett, a jogosultságnak az alábbi feltételei vannak:

  • 1. a támogatás folyósítása hitelintézeten keresztül, annak évenkénti utólagos igazolása alapján történik
  • 2. a támogatás összege összesen nem lehet több, mint vásárlás esetén az ingatlan vételárának 30%-a, míg építés, bővítés vagy korszerűsítés esetén pedig a költségvetés 30%-a
  • 3. a folyósított támogatás összege öt egymást követő évben nem több mint összesen 5 millió forint
  • 4. a hitel, amelynek a törlesztéséhez a munkáltató támogatást nyújt, lakáscélú (vásárlási, építési, bővítési, korszerűsítési célú, vagy ilyen hitel kiváltására nyújtott hitel, vagy ilyen hitelhez kapcsolódó gyűjtőszámla hitel)
  • 5. a lakás, amelynek a megvalósításához a munkavállaló hitelt igényelt a saját tulajdona (vagy abban haszonélvező) és megfelel a méltányolható lakás fogalmának (szobaszám, méret, együttlakók tekintetében)
  • 6. a folyósított támogatást a munkavállaló a célszerinti hitel törlesztésére fordította

A Folyósítás rendszerességét a hatályos kormányrendelet nem szabályozza. Mindössze arra tér ki, hogy 5 év alatt, összesen 5 millió forintot adhat a munkáltató munkavállalói részére. Tehát teljesülhet például egy összegben, de akár havonkénti kifizetésekkel is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm