30 °C Budapest

Százezer magyar munkavállaló ingázik nap mint nap

2014. szeptember 1. 08:33

Kilencven-százezer között van azoknak az ingázóknak a száma, akik akár naponta, akár hetente vagy ritkábban járnak haza - erről Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke beszélt a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjújában a nemzetközi vándorlásról.

Úgy vélte: a nemzetközi vándorlási statisztika viszont arra nem tud jelenleg pontos választ adni, hogy hányan költöztek huzamosabb időre külföldre úgy, hogy ott is laknak, ott dolgoznak, és az egész családjuk, háztartásuk is kint van. Ez a fajta kivándorlás mindenütt a világon nehezen mérhető jelenség, éppen abból kifolyólag, hogy mozognak az emberek - mutatott rá.

Vukovich Gabriella szerint ráadásul a vándorlás jellege is változik, sokan a migránsok közül egyik idegen országból a másikba költöznek, közben a saját országukba is visszaköltöznek egy időre. Ily módon egy hullámzóan mozgó sokaságról beszélhetünk, amelynek létszámát rendkívül nehéz mérni - fogalmazott.

A statisztikus szerint egész Európa hasonló demográfiai kihívásokkal küzd, mint mi, magyarok: néhány országban csak a bevándorlás tartja szinten a népességszámot.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 4. 14:31