Karácsonyi nagyinterjúnkban Szilágyi Áronnal nem a vívásról beszélgettünk, hanem mindarról, ami mögötte van.
Újabb 240 munkahelyet teremt Miskolcon a Vodafone Magyarország Zrt., a város önkormányzata a cég beruházásához 130 millió forintos támogatást biztosít - jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, az önkormányzat a legutóbbi, csütörtöki közgyűlésén döntött úgy, hogy vállalkozásfejlesztési támogatásban részesíti a Vodafone Magyarország Zrt-t a munkahelyteremtő fejlesztése megvalósításához.
A döntés értelmében a vállalat 130 millió forint összegű regionális beruházási támogatást kapott az önkormányzattól, ennek köszönhetően a cég a call-centerében további 240 új munkahely létesítését és mintegy 450 millió forint beruházását vállalja.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








