Közkeletű tévedés, hogy a testmagasság és a péniszméret között lenne összefüggés.
Társkereső szolgáltatást indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, célja, hogy meg is szülessenek a tervezett gyerekek Magyarországon - írja a Magyar Nemzet.
A mozgalom támogatásával a társkereső szolgáltatást azoknak hozzák létre, akik komoly kapcsolatot akarnak építeni, akik családot, gyereket szeretnének, akik az "igazit" keresik. Első lépésként azoknak a jelentkezését várják, akik igénybe vennék a mozgalom szolgáltatását; számukra később internetes közösségi, ismerkedő oldalt nyitnak, ahol a tagok egyebek mellett közös programokat szervezhetnek.
A mozgalom úgynevezett életkészségtréningeket, valamint teaházat is működtet majd. A program vezetői azért kívánják segíteni a "férfiak és nők találkozását egy beszélgető platformon", mivel megítélésük szerint a fiatal felnőttek egyik legnagyobb problémája a párkeresés, pártalálás.

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


