Mi sül ki ebből? Szakmánként változhat a minimálbér jövőre?

Pénzcentrum
2012. november 26. 18:32

Csak a töredékét adnák meg a munkáltatók jövőre a szakszervezetek által elvárt minimálbér-emelésnek. A vállalkozások által javasolt 2,6 százalékos emelés révén a jelenlegi havi 93 ezer forintos legkisebb bért nagyjából 95 500 forintra, a garantált bérminimumot pedig 108 ezerről 111 ezer forintra növelnék. A szakszervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékének megfelelő emelést szorgalmaz. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokban a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be.

Maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban a munkaadók - közölte az MTI érdeklődésére Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) mai ülését követően. Ez a jelenlegi 93 ezer forint helyett 95 418 forintos minimálbért, illetve a legalább középfokú végzettséghez kötött munkakörökben foglalkoztatottak esetén 108 ezer forint helyett 110 808 forintos garantált bérminimumot jelentene.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne - fogalmazott Dávid Ferenc.

A semmihez képest téynleg érzékelhető lenne a munkaadók által ajánlott minimálbér-emelés, valójában azonban egy hónapban mindössze 1 584 forintot nyernének nettóban a minimálbért keresők: ennyivel több maradna bruttó 95 418 forintból, mint 93 ezerből.

SZÁMOLD KI a Pénzcentrum.hu kalkulátorával, Mennyi lesz a fizetésed jövőre? Most megtudhatod!

Dávid Ferenc hozzátette: a VOSZ javasolni fogja, hogy a megállapodásba foglalják bele, hogy a munkaadók tárgyalási kötelezettséget vállalnak a bérrel kapcsolatban. Ennek keretében 2013-ban 5-6 hónap után - vagyis körülbelül a jövő év nyarán - ismét leülnének a szakszervezetekkel és a kormánnyal, és egy hiteles, gyors értékelést készítenének a gazdasági helyzetről. Ha itt pozitív elmozdulást látnak, akkor a bérekben "további előrelépés lehet munkavállalói szempontból".

Zs. Szőke Zoltán ehhez hozzátette: indítványozták, hogy a bérmegállapodásban ajánlják a munkaadók figyelmébe, az Erzsébet-utalványból jövőre a jelenlegi havi 5 ezerrel szemben 8 ezer forint adható kedvezményesen. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokra a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be, és javasolnák a jobb helyzetben lévő munkaadóknak, hogy ha megtehetik, ne csak a törvényben meghatározott kötelező bért adják, hanem annál többet.

Az idén július elsejétől hatályos új munka törvénykönyve felhatalmazza a kormányt, hogy a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíítson meg. Annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke nem optimista a megállapodás lehetőségével kapcsolatban. Hangsúlyozta: a szakszervezeti oldal továbbra is legalább az infláció mértékével történő béremelést szeretne, ezen mérték alatt "nincs megállapodás".

A tárgyalások jövő hétfőn folytatódnak. Zs. Szőke Zoltán szerint, ha akkor sem lesz megállapodás, a kormány határozza majd meg a minimálbért. Korábbi információk szerint a kormány által előterjesztett hatástanulmányokban 4,3 százalékos béremelés szerepel, aminek megfelelően a minimálbér 97 ezer forintra, a bérminimum pedig 112 600 forintra emelkedne. Ebben az esetben havonta 2 600-3 000 forinttal több maradna a nettóban a legkisebb bérekből, mint az idén.

Az MSZOSZ ezzel szemben eredetileg 100 ezer forintos minimálbért és 116 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt. Ennél is nagyobbat álmodott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amely a minimálbért közel 13 százalékkal 105 ezer forintra, a szakmai bérminimumot pedig 11 százalékkal 120 ezer forintra emelné.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem