Az előző évhez képest a 2011/2012-es tanévben 4,5 százalékkal nőtt az Erasmus európai oktatásfinanszírozási program keretében külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók létszáma - hangzott el az idén 25 éves ösztöndíjprogram magyarországi eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón szerdán. Bemutatták a Mindent az Oktatásról Hallgatóknak (MOHA) magazinnak az évfordulóra kiadott különszámát is.
Az Erasmus magyarországi koordinálását végző Tempus Közalapítvány (TKA) részéről Bokodi Szabolcs programkoordinátor elmondta, hogy az előző tanévben tanulmányok folytatása és szakmai tapasztalatszerzés céljából 4353-an tanultak európai felsőoktatási intézményekben, 4,5 százalékkal többen, mint a 2010/2011-es tanévben. A statisztikai adatokról szólva hangsúlyozta, hogy az Erasmus révén Magyarországról kiutazók és a Magyarországra beutazók létszáma évről évre folyamatosan emelkedik és közeledik egymáshoz, de egyelőre több a kiutazó. A magyar hallgatók átlagosan öt hónapot töltenek külföldön, szakmai gyakorlat esetén pedig négy hónapot. Átlagosan 380 euró ösztöndíjat kapnak havonta a hallgatók, szakmai gyakorlat végzéséhez pedig némileg magasabb a támogatás.
Bokodi Szabolcs külön kiemelte, hogy az Erasmus programban az oktatók is egyre nagyobb számban vesznek részt. Tavaly 1076 kiutazót regisztráltak, és a beutazók létszáma meghaladta a 800-at. A legtöbb ösztöndíjat egy pécsi hallgató kapta, 9 hónapra 7255 eurót, egy székesfehérvári hallgató pedig 90 kreditet szerzett 10 hónap alatt Norvégiában. Az eddigi legidősebb magyar hallgató 1952-es születésű volt. Lebhardt Olivér, a MOHA magazin főszerkesztője elmondta, kiadványuk az egyre bonyolultabbá váló felsőoktatási világhoz akar segítséget nyújtani. A magazin két éve a külföldi tanulási lehetőségeket figyelembe véve felsőoktatási rangsort is összeállít. Magyarország esetében mindkétszer a Budapesti Corvinus Egyetem végzett az élen.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







