5 °C Budapest

Ahol a gyakornok másfélszeresét éri egy közmunkásnak

Pénzcentrum
2012. október 16. 14:05

Havi bruttó 75 ezer forintos fizetést kínál heti 20 órás munkavégzésért a gyakornokoknak a Magyar Telekom. A próbaidőt sikeresen teljesítők még béren kívüli juttatást is kapnak.

Közel 700 diák vett részt az elmúlt három évben a Magyar Telekom gyakornoki programjában. Jelenleg 182 felsőoktatásban tanuló diák dolgozik gyakornokként a vállalat különböző területein - közölte a társaság.

Az idén szeptemberben indult gyakornoki félévre 746 fiatal jelentkezett, közülük 86-ot vettek fel. A következő, 2013 februárjában induló gyakornoki programra 2012. október 31-ig várják a jelentkezéseket a vállalat honlapján.

A Magyar Telekom immár 16 éve működő gyakornoki programja kettős célt szolgál. Egyrészt lehetőséget kínál a főiskolai, illetve egyetemi hallgatóknak arra, hogy megismerjék egy nagyvállalat működését, valódi munkatapasztalatot szerezzenek, valamint alkalmat kínál arra is, hogy az esélyegyenlőség szellemében a legrátermettebbek elindíthassák karrierjüket a Telekomnál. Másrészt a program nem titkolt szándéka, hogy friss tudást vonzzon a vállalatba, új impulzusokkal gazdagítsa a szervezet életét, működését - olvasható a Magyar Telekom közleményében.

A jelentkezéshez az aktív hallgatói jogviszony mellett feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után béren kívüli juttatási csomaggal is bővül.

Ezzel szemben a kormány által elindított közmunka-programban a teljes munkaidőben alkalmazott, középfokú végzettségű közmunkások havonta mindössze bruttó 92 ezer forintot kereshetnek. Ebből - gyermekek utáni adókedvezmény nélkül - mindössze 60 260 forint marad napi 8 órás munkavégzés esetén. A középfokú végzettséggel nem rendelkező közmunkások bruttó bére teljes munkaidőben havi 71 800 forint, amiből családi kedvezmény nélkül mindössze 47 ezer forint marad.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29