6 °C Budapest

Könnyű kirúgni a kisgyermekes anyákat

Pénzcentrum
2012. október 11. 12:02

Védtelenek a munkába visszatérni kívánó kismamák - állítják tapasztalataik alapján a szakszervezetek. Mint arra korábban a Pénzcentrum.hu is felhívta a figyelmet, az idén július elsejétől hatályos új munka törvénykönyve szerint akár aznap fel lehet mondani a 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyáknak, illetve a gyermeküket egyedül nevelő apáknak, amikor újra munkába állnak. A jövő januártól biztosított járulékkedvezmények ugyan három évig vonzóvá tehetik a kisgyermekesek foglalkoztatását, a szakszervezetek azt tapasztalják, hogy a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak kisgyermekes anyákat, mondván: "csak a probléma van velük".

Felmérések szerint a magyar gyermekek fele él olyan háztartásban, ahol az anya főállásban dolgozik, és közel ugyanennyien olyanban, ahol az anya egyáltalán nem dolgozik. Míg azonban az előbbiek 7 százaléka, addig az utóbbiak közel harmada szegény. Összességében a szegénységben élő gyermekek háromnegyede él olyan családban, ahol az anya inaktív.

A munkába visszatérő kisgyermekes anyák azonnali védelmét követeli a kormánytól a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ). Mint arra a Pénzcentrum.hu áprilisban felhívta a figyelmet, az új munka törvénykönyve felemás védelemben részesíti a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelőket. A korábban hatályos szabályok szerint egyáltalán nem lehetett felmondani a fizetés nélküli szabadságukról visszatérő munkavállalóknak a gyermekük 3 éves koráig. Ugyan az új jogszabály szerint is alapesetben védettséget élveznek az érintettek, ellenben számos okot tartalmaz, amelyre könnyedén hivatkozhatnak a munkáltatók, ha meg akarnak válni kisgyermekes dolgozójuktól.

A munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból is meg lehet szüntetni az érintettek munkaviszonyát. Ehhez nem kell más, mint hogy a munkáltató bebizonyítsa, a munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy az, hogy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítsa. Az esetek nagy részében azonban a munkáltatók nem magyarázkodnak, egyszerűen csak arra hivatkoznak, hogy a gazdasági válság miatt átszervezték a céget, és már nincs szükség a korábbi munkatársakra.

Azonnali hatállyal is fel lehet mondani a 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyáknak, illetve a gyermeküket egyedül nevelő apáknak. A munkáltatónak azt kell bizonyítania, hogy az érintettek szándékosan vagy súlyos gondatlansággal megszegik a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségüket, vagy olyan magatartást tanúsítanak, amely lehetetlenné teszi a munkaviszonyuk fenntartását. Utóbbi kategóriába szinte bármi beletartozhat.

A várandós nők is csak akkor élveznek védettséget, ha a felmondás közlése előtt értesítették az állapotukról a munkáltatót. Ezt mindenképpen érdemes írásban megtenni, és igazoltatni a tudomásul vételét a munkáltatóval. Ugyanez vonatkozik az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés alatt állókra is. Utóbbi körnél ráadásul jelentős szigorítás, hogy a felmondási védelem csak az eljárás megkezdésétől számított 6 hónapig illeti meg az érintetteket.

Az új munka törvénykönyve lehetőséget ad arra, hogy kollektív szerződés a munkavállalók javára bővítse a felmondási tilalmak körét. A VDSZ azonban eddig egyetlen esetben sem látott arra példát, hogy a munkáltatók kollektív szerződéses ajánlatukban ezt szorgalmazták volna, vagy átemelték volna a korábbi törvényben megfogalmazott tilalmakat. A szakszervezet tapasztalatai szerint a 3 év alatti gyermekkel rendelkező, de dolgozó munkavállalót semmi sem védi munkaviszonya megszüntetésétől, illetve a munkahelyére visszatérni kívánó munkavállalót, ha megszünteti a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságot.

A kismamák munkaviszonyának korlátozástól mentes felmondhatósága rendkívül hátrányos, mert eddig, ha a munkáltató nem tudott számukra megfelelő munkakört biztosítani, akkor legalább az állásidőre járó díjazás megillette őket, amellett, hogy egyáltalán nem lehetett nekik felmondani a gyermekük 3 éves koráig - ecseteli a szakszervezet. A VDSZ azt is fontosnak tartaná, hogy a szülés után a munka világába visszatérő nők legalább a gyermekük 6 éves koráig részmunkaidőben is dolgozhassanak.

Hátrányosan érinti a kisgyermekeseket az változás is, hogy július elsejétől már nem kell végkielégítést fizetniük a munkáltatóknak akkor, ha a munkáltatónak a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségügyi okkal összefüggő képessége miatt mondanak fel. A VDSZ szerint ez a rendelkezés korlátlan jogot biztosít a munkáltatóknak arra, hogy költség nélkül megszabaduljanak a munkavállalóiktól, ha éppen úgy tartja kedvük. A szakszervezet úgy véli, hogy a jövőben kisebb súlyú szabályszegések esetén sem a hátrányos jogkövetkezmény megállapításának lehetőségét fogják alkalmazni a munkáltatók, hanem az új rendelkezések alapot szolgáltatnak számukra, hogy gond nélkül megszabaduljanak a már nem kívánatos dolgozóiktól. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A repülőtéren sem kellenek a kisgyermekes nők

Kedvezőtlen tapasztalatairól számol be a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet is. Mint közleményében írja, hiába van munkaerő-hiány a Malév Ground Handling Zrt.-nél, a vezetőség mégsem veszi vissza a gyesről, szülési szabadságról visszatérő, vagy a tavasszal elbocsátott kismamákat.

A Malév GH földi kiszolgáló vállalatnál idén tavasszal jelentős elbocsátás keretében megváltak a kétkezi dolgozók felétől. A cég időközben megállapodott a Wizzair járatainak kiszolgálásáról, így jelentős munkaerő-hiány alakult ki. Villámgyorsan embereket kell toborozni több munkaterületre is. Magától értetődő lenne, hogy a vállalat a tavasszal elbocsátott dolgozókat hívja vissza, akik rendelkeznek minden szükséges képesítéssel, betanításukra, felkészítésükre sem kellene költeni.

A korábban elbocsátottak közül sokan újra jelentkeznének az álláslehetőségre, köztük több kisgyermeket nevelő anya is. Azonban a cégvezetés több, gyesről vagy szülési szabadságról visszatérő, jelenleg is alkalmazott nő munkájára nem tart igényt. Visszaveszik őket, majd az új munka törvénykönyve által biztosított lehetőséggel élve, azonnal érvénybe is léptetik velük szemben a tavaszi felmondást. Mint azt egy beosztott irányító a LESZ egyik területi képviselőjének füle hallatára kijelentette, a "kisgyermekes anyákkal csak a probléma van".

A gyermeket nevelő nők kerültek talán a legnagyobb nyomás alá abban a küzdelemben is, amelyet a dolgozók többször csökkentett fizetésük maradékának megvédéséért vívnak. A vezetőség a kedvezőtlen hatású adózási változások, és az új munka törvénykönyve után további 30-50 ezer forinttal csökkentené minden munkavállaló nettó fizetését. Az elmúlt napokban a check-in területen dolgozó, javarészt gyermeket nevelő kollégák kerültek sorra. Többen könnyeikkel küszködve tértek vissza a "megbeszélésről", ahol arról győzködték őket sajátos stílusban: mondjanak le 30-50 ezer forintról havonta, a fűtési szezon kezdetén, különben könnyen elveszíthetik a munkahelyüket.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm