Egyre több pályakezdő diplomás adja alább bérigényét, vagy gondolkodik külföldi munkalehetőségben − írja a Napi Gazdaság, a nemrég zárult KarrierExpó tapasztalatai alapján.
A friss diplomások bérigénye nagyjából megegyezik az állásbörze kiállítóinak kínálatával. Míg az előbbiek átlagosan nettó havi 184 ezer forintot remélnek havi fizetésként, addig az ajánlatok bruttóban megadott értéke 281 ezer forint körül mozog − mondta a Napi Gazdaságnak Andrási Mónika, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalati Kapcsolatok és Karrierirodájának vezetője. Egyre nagyobb viszont azok aránya, akik pályaváltási céllal keresik fel a kiállítást. Ez az arány az állásbörzét látogatók csaknem 30 százalékát is elérte idén.
A mostani börzén többnyire 2013. januári kezdéssel hirdették meg a betöltendő posztokat, de akadt olyan kiállító is, amely hosszabb távon gondolkodik, és 2013. szeptemberi kezdéssel kínált munkát. Szintén a válság számlájára írható az is, hogy egyre nagyobb arányban keresnek a pályakezdők és a friss diplomások külföldi munkalehetőséget.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







