31 °C Budapest

240 pontot kell elérni a biztos egyetemi felvételihez

MTI
2012. január 5. 12:03

Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat - közölte az oktatási államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Tájékoztatása szerint csaknem 50 ezer hallgató tanulhat majd úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti.

Hoffmann Rózsa azt mondta, mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot.

Az új felsőoktatási törvényben meghatározott három finanszírozási formáról kifejtette: mintegy 34 ezer hallgatónak - "értelemszerűen a legjobbaknak", legnagyobb arányban a műszaki, természettudományi és informatikai szakokon - száz százalékban fizeti majd az állam a tanulmányi költségét, 15.550 hallgató esetében pedig a képzési költség mintegy felét fogja fedezni az állam. Mint fogalmazott: a kabinet "ezáltal bővíteni tudja azoknak a képzéseknek a körét, amely vélhetőleg a gazdaság motorjai lesznek". A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem kapnak állami ösztöndíjat, nekik elindul a diákhitel 2., amely "komoly állami kamatgaranciával" fedezi az érintett hallgatók tanulmányait - ismertette. Megjegyezte, megmarad a diákhitel 1. is, amelyet mindenki igénybe vehet.

A fizetendő költségekről Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány határösszegeket közöl az egyetemekkel, főiskolákkal, amelyek ezen határokon belül fixálhatják a saját intézményük vonatkozásában a képzések költségeit. Az összegek nem sokban térnek el azoktól, amelyeket eddig a felsőoktatási intézmények a költségtérítéses hallgatóiktól kértek - fűzte hozzá. A 2012. szeptember 1-jétől induló szakok képzési költségei körülbelül két héten belül dőlnek el, erről a felvételi tájékoztató internetes változatában tájékozódhatnak az érintettek.

Az így megállapított képzési költségek a felsőoktatásba újonnan belépőkre vonatkoznak, a már hallgatói státuszban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat.

A hallgatókkal kötendő szerződést firtató kérdésre az államtitkár azt mondta: azok a hallgatók számíthatnak ilyen szerződésre, akiknek képzését az állam fogja fedezni. Hozzátette, ez az idén induló évfolyamra már érvényes lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hoffmann Rózsa kérésre válaszolva közölte: egyelőre nincs tapasztalat arról, hogy az államilag finanszírozott keretszám szűkítése hogyan érintheti az egyes felsőoktatási intézményeket. Mint mondta, ha megtörténik, hogy egy-egy szakot nem sikerül feltölteni, abban az esetben az egyes intézményeknek maguknak kell megtalálniuk a racionalizálási utakat. Hozzátette, a költségtérítést vállaló hallgatók száma ugyanakkor az elmúlt időszakban is évről évre emelkedett.

A sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: a magyar felsőoktatás lehetőségeit a demográfiai helyzet, a gazdasági és társadalmi igények összessége alapján kell meghatározni. A keretszámok meghatározásakor a kabinet célja az volt, hogy egy korszerű, versenyképes, tudásalapú felsőoktatás jöjjön létre, amely valós nemzetgazdasági és munkaerő-piaci szempontokat vesz figyelembe.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?