Így nevelnék életre a gyerekeket

Pénzcentrum
2011. november 11. 09:31

Nemcsak az empátiáról, az önismeretről, a női és férfiszerepekről lenne szó ezentúl az iskolákban, de olyan praktikus ismeretekről is, mint hogy hogyan kell megszervezni egy nyaralást, vagy miként kell takarékoskodni - írja az Index.

Bár a családi életre nevelés ma is része a Nemzeti alaptantervnek (Nat), de az új Nat-ban kiemelt fejlesztési területté válik - közölte az hírportál érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A családi életre nevelés nem lesz külön tantárgy ezután sem, a témával kapcsolatos elemek átadásában mindegyik tantárgy részt vállal az elsőtől a 12. osztályig. Az új Nat tervezete szerint a családi életre nevelés összetett fejlesztési feladat, amelynek keretében a tanulók ismereteket és értékorientációt kapnak a tudatos párválasztással, a felelős szexuális élettel, a család életének és tevékenységének szervezésével, a családon belüli mindennapi teendők ellátásával, a konfliktuskezeléssel, illetve -megelőzéssel, valamint a gyermekvállalással és a gyermekneveléssel kapcsolatban.

Az oktatáskutató szerint ugyanakkor attól nem változik semmi, ha mindezt tantervekbe rögzítik, a pszichológus pedig úgy látja: a kamaszok vevők a pozitív képzetekre, de látják a realitásokat, és a felnőttek hiteltelenségét nem díjazzák.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20