Mentesülnek az alkoholtermék-készletforgalmi nyilvántartás vezetése alól a vendéglátással foglalkozó nem jövedéki engedélyes kereskedők - tájékoztatta lapunkat a NAV.
Pénteken hatályba lépett az a törvényi rendelkezés, mely módosítja a jövedéki törvényt. A módosítás az alkoholterméket vendéglátás keretében forgalmazó, nem jövedéki engedélyes kereskedők alkoholtermékekre vonatkozó alkoholtermék-készletforgalmi szabályzatkészítési, illetve annak vezetési kötelezettségét eltörli.
Ennek alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és pénzügyőri szakágának munkatársai a jövőben a vendéglátó egységek (pl. éttermek, kocsmák, bárok, büfék, stb.) ellenőrzése során a "standolási" kötelezettség teljesítését nem vizsgálják.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad