29 °C Budapest

Megcsonkítanák a rokkantnyugdíjasok számát + videó

2010. december 17. 10:02

Százötven milliárd forint megtakarítást remél az állam jövőre a rokkantsági nyugdíjak rendszerének felülvizsgálatától. Ilyen ellátásban Magyarországon nyolcszázezren részesülnek, ami kétszerese az OECD-országok átlagának. A kormányzat ebből a rétegből mintegy kétszázezer embert szeretne visszavezetni a munka világába.

Pósfai Gábor, az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet főigazgatója a Duna Televíziónak nyilatkozva elmondta: reális elképzelés kétszázezer embert visszavezetni a munka világába a ma rokkantnyugdíjasai közül, igaz, ehhez nagy erőfeszítésekre lesz szükség.

Ennek egyik feltétele a szükséges munkahelyek megteremtése, segíteni is kell azokat, akiknek a megváltozott munkaképességük miatt sokkal nehezebb az elhelyezkedés.

Az igazgató szerint egyelőre nehéz megbecsülni, hogy a rokkantnyugdíjasok közül hány lenne valóban jogosult erre az ellátásra, és közülük hányan élnek vissza a juttatással, avagy mennyi közöttük a munkanélküliség elől ide menekültek aránya. Az viszont tény, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár alattiak száma az összlétszámnak mintegy fele, négyszázezer fő.

Rokkantnyugdíj melletti munka - íme a szabályok Kattints!

Pósfai Gábor kiemelte: az elmúlt két évben megállt a rokkantnyugdíjasok számának emelkedése, noha eközben nőtt a munkanélküliség; ez tehát azt is jelenti, hogy az emberek ma már nem választják ezt menekülési útként a munkanélküliség elől.

Hogy ez a pozitív tendencia meg is maradjon, az öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló megváltozott munkaképességűeknek a rehabilitációs járulékot ajánlják fel, és azt javasolják, próbáljanak meg dolgozni a nyugdíjba vonulásig. Ehhez komoly támogatást ad az állam az őket foglalkoztatni hajlandó munkaadóknak - magyarázta az igazgató.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Felülvizsgálat

A speciális munkahelyek megteremtésén túl a támogatási rendszer átalakításával is segítenék a folyamatot. A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését célzó állami támogatások ma még nem kellően hatékonyak, továbbá a munkaképesség csökkenésének minősítési rendszere sem elég fejlett.

Utóbbi téren is lesz érzékelhető változás a jövőben - mondta az igazgató. Az egészségkárosodás mértékének szokásos felülvizsgálatát ugyanis a kiegészítik egy munkaképességi vizsgálattal. Ennek köszönhetően a szakvéleményben azt is megmondják majd, milyen munkakörben foglalkoztatható az, akinek megváltozott a munkaképessége.

Az újfajta eljárást új képességvizsgáló berendezésekkel, úgynevezett munkaszimulátorokkal végzik majd - ezek eddig nem álltak a szakértők rendelkezésére. "Ezek segítségével objektíve képesek leszünk megmondani, kinek mire maradt még képessége, amit kamatoztatni lehet, aminek a segítségével a személy visszatérhet a munka világába" - nyilatkozta a főigazgató.

Megjegyezte: a csökkent munkaképességűek újbóli munkába állása nem csupán közösségi érdek, nem csupán megtakarítást jelent, hanem az egyénnek is hozadék. "Még mindig jobban fog élni az illető, ha fizetést kap, ha elhelyezkedik, s ráadásul egy értelmes életet is élhet".

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?