Túl sok az osztálypénz? Így lehetne kevesebb...

2010. szeptember 6. 13:02

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy az óvodákban, iskolákban alakuljanak Közhasznú Szülői Alapítványok, így csökkenthető lenne az osztálypénz gyakran túlságosan megterhelő mértéke.

A szakmai szervezet közleménye szerint a szülők akkor is fizetnek osztálypénzt, ha az meghaladja anyagi teherbíró képességüket, sok esetben pedig nem látják át mire fordították a beszedett összegeket.

Az iskolákban, de már az óvodákban is, gyakorlattá vált az osztálypénz szedése, amely havi 500-1000-3000 forinttól a középiskolában 20-30 ezer forintig (ballagási ruha, érettségi bankett) terjedhet. Egy 30 fős osztályban havi 2-3 ezer forinttal számolva havonta 60-90 ezer, évente 600-900 ezer forint osztálypénz gyűlhet össze. Egyes középiskolákban ez elérheti az évi 6-9 millió forintot is.

Az oktatási intézmények többsége áthárítja a dologi kiadásokat (pl. kréta, másolópapír, tisztasági csomag, osztályfestés,) vagy a tanítási időben szervezett ingyenes közoktatási szolgáltatások költségeit (pl. tanulmányi kirándulás, uszoda, múzeum belépő, erdei iskola, stb.) a szülőkre, amelyeket a fenntartónak az óvoda, iskola költségvetésében kell biztosítani.

Sok helyen úgy próbálják a kikerülni az indokolatlan pénzbeszedéssel kapcsolatos jogszabályi előírásokat (pl. elismervény, számla kiadása beszedett pénzekről, bevételezés, könyvelés, elszámolás), hogy nyíltan osztálypénz gyűjtésre biztatják a szülőket.

Az osztálypénz szedésének évtizedes hagyományi vannak Magyarországon, azonban az utóbbi években megváltozott a családok anyagi helyzete. Nem csak az alacsony jövedelmű szülőknek okoz problémát gyermekük óvodáztatásával, iskoláztatásával járó kiadások, hanem azoknak is, akiknél a megnövekedett közüzemi díjak miatt emelkedett a lakásfenntartási költségek, és az esetleges kölcsönök visszafizetése miatt egy fillérjük sem marad a hónap végére.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az osztálypénzzel kapcsolatos ellentmondások kiküszöbölése érdekében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy minden óvodában, iskolában alakuljon Közhasznú Szülői Alapítvány.

A szülői alapítvány célja a gyermekeik érdekében eljáró szülők összefogása az óvodai nevelés és az iskolai oktatás színvonalának emelése érdekében. A szülői alapítvány sajátossága, hogy összeférhetetlenség miatt a pedagógusok nem lehetnek a tagjai.

A szülői alapítvány pénzforrása a külső támogatók pénzbeli és természetbeni adományai pályázatok elérése, szponzorok felkutatása. Az iskola vagy a fenntartó által átadott pénzek, valamint a szülők és pedagógusok támogatása adójuk 1%-ával. A pénzfelhasználásról a szülői kuratórium dönt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?