27 °C Budapest

Ezer közmunkás dolgozhat az árvízi károk felszámolásán

Pénzcentrum
2010. augusztus 5. 08:32

A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan közfoglalkoztatási rendszer kialakításán dolgozik, amely egyszerre segít a munkanélkülieken, a vállalkozásokon, gyorsítja lemaradt térségek és hátrányos helyzetű emberek felzárkózását, és értékteremtő módon gyarapítja a nemzeti vagyont - közölte a tárca az MTI-nek.

A minisztérium tájékoztatása szerint rövidesen egy újabb közmunkaprogram is indul az árvízi károk felszámolása érdekében. Több mint 300 lakhatatlanná vált házat kell elbontani, és újakat építeni. Ehhez a munkához Borsod megyében a kormány célzott közmunkaprogrammal nyújt segítséget. Ezer ember 2 hónapig dolgozhat ezeken a munkákon az önkormányzatok irányításával. Ha a károsult maga is munkanélküli, akkor dolgoznia kell ebben a programban.

A minisztériumnál hozzáfűzik: a már futó közmunkaprogramok nem alakulnak át, hiszen azok feltételrendszeréről, az elvégzendő feladatokról, a foglalkoztatottak létszámról támogatási szerződések vannak érvényben a programok végéig. A most dolgozó mintegy 8 ezer közmunkás tehát augusztus, illetve október végéig folytatja a tervezett munkát.

A tárca a tájékoztatás szerint az "Út a Munkához" program keretében megvalósuló foglalkoztatást is hasznosabbá kívánja tenni ott, ahol ezt az önkormányzatok is akarják. Már tárgyaltak az erdőgazdaságok, a közútkezelők, a vasút és a vízügyesek vezetőivel, szakembereivel és rövidesen összegzik az eredményeket, hogy ezek a cégek hány ember hasznos foglalkoztatását tudnák vállalni az év hátralévő részében. Átfogó ár- és belvízmegelőző közmunkaprogramokat is terveznek a vidékfejlesztési tárcával együttműködve, és munkanélküliekkel gondoskodnak az állami erdővagyon megóvásáról, gyarapításáról. "Ott lesznek a közmunkások az utak és a vasutak mentén, valamint a nemzeti parkokban is" - tájékoztat a minisztérium.

A minisztériumnál kiemelik: a közfoglalkoztatást úgy kívánják átalakítani, hogy javítják a vállalkozók esélyeit, mivel úgy vélik: nem igazságos az rendszer, amelyikben ugyanazt a munkanélkülit csak 28.500 forint támogatással alkalmazhatja a vállalkozó, miközben az önkormányzat 85.000 forintot kaphat a foglalkoztatásáért. A tárca ezért növeli majd a munkanélküliekkel létszámot bővítő vállalkozások támogatását.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 5. 13:03