5 °C Budapest

Alkalmi és idénymunkások: változás augusztustól!

MTI
2010. augusztus 1. 07:02

Egyszerűsített foglalkoztatás lép hatályba augusztus elsejétől a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkákra, illetőleg az alkalmi munkákra vonatkozóan. Jelenleg mintegy 300 ezer ember dolgozik idénymunkásként, és körülbelül 100 ezer az alkalmi foglalkoztatottak száma - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Az új törvényi szabályozás szerint idénymunka esetében nincs létszámkorlát, bármennyi dolgozót foglalkoztathat naponta a munkáltató, míg alkalmi munka esetében a főállású dolgozók számához viszonyítva szabja meg az új törvény a foglalkoztathatók számát - tájékoztatott az államtitkár. Mint mondta: például 20 főállású felett 20 százalék lehet az alkalmi foglalkoztatottak száma.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy több mint egymillió alkalmi munkavállalói könyvet tartottak számon az országban, s gyakran előfordult az, hogy valaki egyetlen főállású munkavállaló mellett 10-15 embert foglalkoztatott - egész évben - "alkalmisként". Ugyanakkor az 1,2 milliónyi kiskönyvvel rendelkezőnek talán csak a harmada vállalt munkát - jegyezte meg.

Czomba Sándor hangsúlyozta: az alkalmi foglalkoztatás napi létszámkorlátja túlléphető, csak az éves keret nem. Mint mondta: ha egy vendéglátósnak hét végén van sok vendége és nagy rendezvényei, akkor szombaton, vasárnap a főidényben több alkalmi munkavállalót is foglalkoztathat a napi engedélyezettnél. Rugalmas a szabályozás, s éves összesítésben vizsgálják majd az előírások betartását - tette hozzá.

Elmondta: idénymunka esetében - a mezőgazdaságban, az idegenforgalomban - 90 napról 120-ra emelték fel az éves foglalkoztatás idejét, az alkalmi munkásokat pedig 90 napon át lehet dolgoztatni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a munkavállalóra vonatkozóan nincs korlát: ha 120 nap után átmegy másik céghez, akkor ott folytathatja tovább a munkát, azaz akár egész évben is dolgozhat.

Czomba Sándor rámutatott: a bejelentési kötelezettséget illetően igyekeztek a papírmunkát "kiszűrni", mert az lehetőséget adott "a kiskapuk megtalálására". Mint mondta: a korábbi, úgynevezett kiskönyvvel való foglalkoztatás esetében sok visszaélés és probléma adódott, ám a munkáltatók szerint az még mindig jobb volt, mint a most hatályos rendelkezések.

Az államtitkár közlése szerint augusztus 1-től ügyfélkapun keresztül vagy telefonon lehet az idény-, illetőleg alkalmi foglalkoztatottakat bejelenteni, sőt december 1-től sms-ben is mód nyílik erre. Írásbeli munkaszerződést is csak akkor kell kötni, ha azt az idény- vagy alkalmi munkavállaló kéri, de az is egyszerűsített nyomtatvány lesz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megjegyezte, hogy a munkáltató közterhe augusztus 1-től idénymunka esetében 500, alkalmi foglalkoztatásnál pedig ezer forint lesz személyenként és naponta.

Rádóczy Andrea balatonfüredi szállodaigazgató elmondta: jelenleg egyetlen idénymunkást sem foglalkoztatnak, mert rendkívül bürokratikus és bonyolult az adminisztráció - elsősorban az áprilistól életbe lépett rendelkezések óta.

Hangsúlyozta: ha április előtt például 3.400 forintos nettó napi bért fizettek egy idénymunkásnak, akkor utána 700 forintos közteherjegyet kellett megvásárolniuk, azaz napi 4.100 forintba került az idénymunkás. Április 1-től azonban a napi bruttó bére után 27 százalékos munkaadói járulékot kell fizetni, azaz a 3.400 forintnak 4.096 forint a bruttója, így a befizetendő összeg már napi 5.200 forint.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29