8 °C Budapest

A nyugdíjasok most igazán sokat spórolhatnak

2010. július 12. 13:02 2 perc

Július 15-től indul az úgynevezett Tüke kártya Pécsett. A kártya egy kedvezményes rendszert jelent, melyet a pécsiek vehetnek igénybe saját városukban. A Tüke kártyával együtt a Nyugdíjas kártya is elindul, így a Pécsett élő idősek is különböző kedvezményekhez juthatnak.

"A Tüke (a helyi szóhasználatban a pécsi lokálpatrióta) kártya különböző kedvezményeket biztosít a pécsiek, a pécsi családok számára. Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta: a kártya július 15-től váltható ki a Széchenyi téren, az EKF-es InfoPontban.

A város egy honlapot is készített, ahol számos információt lehet megtudni a kártyáról, illetve a folyamatosan bővülő kedvezményekről.

- Elsőként a városi intézményeket, kulturális, szabadidős- és sport létesítményeket kapcsoltuk be a rendszerbe, ahol a pécsiek minimum 10 százalékos kedvezményre jogosultak, ha van Tüke kártyájuk - mondta Páva Zsolt. - Számos szolgáltató és az üzleti, vállalkozó szféra tagjai is csatlakoztak már a kártyaprogramhoz, de természetesen ez folyamatosan bővülni fog.

A névre szóló, a kiállítástól számított egy évig érvényes, személyes Tüke kártya ára 950 forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Fotó: tukekartya.pecs.hu


A Tüke kártyával egyidőben vezetik be Pécsett a Nyugdíjas kártyát is. Erre minden pécsi nyugdíjas jogosult, kiváltása pedig ingyenes. A kártyával a nyugdíjasok 20-30 százalékos kedvezményeket kapnak, például a helyi múzeumokban, sportrendezvényeken, színházakban, de van olyan fodrászat is, ahol elfogadják e kedvezményre jogosító plasztikot.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?