-1 °C Budapest

Montana Banana az új pókertörvény? Ennyi lesz a beülő, a kiszálló és a kezdő tét

MTI
2010. április 28. 09:32 2 perc

A szerencsejáték törvény legutóbbi - május elsejétől hatályos - módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető.

A módosítás szerint szerencsejáték szervezésnek minősül a kártyaterem üzemeltetése is. Az ilyen intézményben csak készpénzes, vagy verseny keretében lebonyolított póker típusú kártyajáték szervezhető. Készpénzes játéknál a kezdő tét 500 vagy 1000 forint lehet, az egy játékos által egyidejűleg beváltható összeg pedig nem haladhatja meg a 100 ezer forintot. Versenynél a nevezési díj legfeljebb 50 ezer forint lehet.

Kártyateremben játékot csak kizárólag erre a célra alapított olyan gazdasági társaság szervezhet, amelynek az alaptőkéje legalább 25 millió forint. A cég tulajdonosai az engedély időtartama alatt nem változhatnak. A kártyateremben 5-10 kártyaasztal lehet, asztalonként legalább 16 négyzetméternyi terület szükséges, és egy asztalnál legfeljebb 10 személy játszhat. A teremben video ellenőrzési rendszert kell felszerelni.

A kártyaterem játékadója a tiszta játékbevétel 40%-a. Nyereményalap versenynél a nevezési díjak összege, míg készpénzes játéknál a megtett tétek összege. A nyereményalap 80%-át a nyereményre kell fordítani. Ha a kártyateremben más szerencsejáték is folyik, akkor az adóhatóság az engedélyt visszavonja.

Póker szótár nem csak haladóknak:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A-A: American Airlines vagy Pocket Rockets
A-K: Big Slick
A-Q: Big Chick (nagylány)
K-K: Cowboys vagy King Kong
K-Q: Marriage (házasság)
K-J: Kojak (a tv sorozatból) vagy King John
Q-Q: Ladies (dámák)
Q-J: Maverick
J-J: Hooks (horgok, kampók)
J-A: Jackass (idióta, a szó az angol Jack és Ace szavakból keletkezett)
J-5: Jackson Five (a Jackson testvérek egykori zenekara, közölük a legkisebb Michael Jackson volt)
10-10: Dimes (tíz centes érmék)
10-2: Doyle Brunson (legendás amerikai pókerjátékos, aki ezekkel a lapokkal kétszer nyerte meg a WSOP-t)
9-9: Német szűz (angol kiejtéssel a lapok német jelentése: nem, nem)
9-2: Montana Banana (Montana a legészakibb része az USA-nak, így ott képtelenség banánt termelni. Az esély a nyerésre ezekkel a lapokkal kb. annyi mint, hogy Montanában banán terem)
8-8: Snowman (hóember) vagyTwo Fat Ladies (két kövér hölgy)
7-7: Hockey Sticks (hokiütők)
6-6: Kicks vagy Route 66 (Az USA keleti és nyugati felét összekötő autópálya)
6-9: Big Lick, Dinner for Two vagy The Big Lover (a nevek egy szeretkezési pózra utalnak)
5-5: Presto vagy Speed Limit (a megengedett segesség 55 mph)
4-5: Colt 45 vagy Jesse James (a hírhedt banditát ezzel a fegyverrel ölték meg)
3-3: Crabs (rákok, a számok alakja egy rákokra emlékeztetnek)
2-2: Ducks (kacsák) vagy Pocket Swans (osztott hattyúk)

Forrás: pokerpro.hu

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02