Milliárdos bűncselekménnyel gyanúsítják a MÁV ÁBE IB elnökét

Pénzcentrum
2010. április 14. 09:30

Lezárta a 2008 április 10-én nyomozását a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága, melyet a MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnöke, korábbi elnök-vezérigazgatója, és társai ügyében sikkasztás bűntett, valamint pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak.

Az előzetesen beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a MÁV ÁBE bankszámlájáról az elkövető több alkalommal részletekben mindösszesen 358 millió Ft., majd ezt követően színlelt szerződés alapján egy összegben 666 millió Ft pénzösszeget - összességében több mint 1 milliárd forint - utalt át egy budapesti székhelyű betéti társaság hazai pénzintézetnél vezetett bankszámlájára. Ezen utóbbi összeg, a pénzösszeg eredetének leplezése céljából még ugyanezen a napon tovább utalásra került az egyesület vezetője és egy hozzá köthető személy hazai magánbankszámlájára - áll a VPOP közleményében.

Az ügyben felmerült nagy értékű budapesti ingatlan értékesítéshez kapcsolódó 358 millió Ft vételár tekintetében az eladó - magyar állampolgárságú - személyek, annak érdekében, hogy az ingatlan értékesítéssel összefüggő adófizetési kötelezettségüket elkerüljék, fiktív kölcsönügylet alapján offshore cégek és más tagállamban vezetett pénzintézeti bankszámlák közbeiktatásával megpróbálták a bűncselekményből származó pénzösszeg eredetét leplezni, az összeget további nyereség érdekében magáncélra fordították.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a Vám- és Pénzügyőrség megállapította, hogy a korábbi elnök-vezérigazgató családtagjai, személyes ismerősei és érdekeltségi körébe tartozó cégek igénybevételével vonta ki az egyesület vagyonából a fentiekben említett összeget

A MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnökét 666 millió forint elkövetési értékre sikkasztás bűntett, és az ezzel összefüggésben elkövetett pénzmosás bűntett, valamint 24 millió forint értékű csalás bűntett, és 481 millió forint értékű hűtlen kezelés bűntett elkövetésével gyanúsítjuk.

Az eljárás során további 5 személy került bevonásra gyanúsítotti minőségben csalás bűntett, sikkasztás bűntett, hűtlen kezelés bűntett és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A beszerzett bizonyítékok megalapozták a 6 fő gyanúsított őrizetbe vételét, melyek közül az illetékes bíróság 5 gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el. Jelenleg már csak a MÁV ÁBE Intéző Bizottságának elnöke áll kényszerintézkedés hatálya alatt, aki 2009. március 12-ig volt előzetes letartóztatásban, ekkor azonban befizette a Budai Központi Kerületi Bíróság által meghatározott óvadékot, így szabadulása óta lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll a mai napig.

Az eljárás során a bíróság zár alá vett egy hatóságunk által biztosítási intézkedésként lefoglalt 6 millió forint értékű ingatlant, valamint 10 bankszámlát a rajtuk szereplő összesen mintegy 371 millió forint összeget. Biztosítási intézkedésként foglalt le hatóságunk további bankszámlákat is, amelyek feloldását követően 666 millió forint visszautalásra került az Egyesület részére a biztosítóval szemben fennálló követelések kielégítése érdekében.

Az ügy iratait a nyomozó hatóság 2010. április 8-án vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom