30 °C Budapest

Ötvenféle(!) segély: többen élnek állami támogatásból, mint munkából Romániában

Pénzcentrum
2010. április 9. 14:02

A romániai lakosság csaknem fele, összesen 9,5 millió személy részesül valamilyen állami támogatásban, jelen pillanatban az országban mintegy ötven típusú szociális segélyt tartanak számon -írja a kronika.ro hírportál.

Erre a célra a hivatalos adatok szerint éves szinten 2,4 milliárd eurót fordítanak az állami költségvetésből. Szociális segélynek minősül ugyanis egyebek mellett a gyermeknevelési támogatás, a gyermek- vagy a rokkantpótlék, de a szociális alapból állják a fűtéstámogatást, innen finanszírozzák a szegénykonyhákat, öregotthonokat is.

A segélyben részesülők között például 3,5 millióra rúg a 2 és 18 év közötti gyermekek száma, akik a 40 lejes gyermekpótlékban részesülnek, további 400 ezer kétévesnél kisebb gyerek kap 200 lejes támogatást. Eközben eléri a 3 milliót azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek jogosultak a fűtéstámogatásra.

Ugyanakkor meghaladja a 180 ezret azoknak az anyáknak vagy apáknak a száma, akik otthon maradtak kétévesnél fiatalabb gyermekük mellett. Esetükben 2365-en részesülnek a maximális, 4 ezer lejes gyermeknevelési támogatásban, 55 ezren 601 és 2000 lej között kapnak, míg 123 ezren részesülnek a minimális 600 lejben

Ehhez képest az Országos Statisztikai Hivatal (INS) legfrissebb adatai szerint 2009 végén a foglalkoztatott romániai lakosok száma mindössze 9 027 000 volt, s közülük is csupán 6 098 000 álltak alkalmazásban.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 4. 13:32