Oszkó, fizess! APEH-osok ezrei vonulhatnak utcára pénzükért

2010. február 25. 13:32

Demonstrációra készülnek az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség dolgozói. A tavaly elmaradt bérük és mozgóbérük egy részének kiutalását szeretnék elérni. A Pénzügyminisztérium (PM) elé vonulnának, azonban még semmi sem biztos, a hétfői miniszterrel történő egyeztetés után minden kiderül.

A Pénzcentrum kérdésére sem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsánál (ADOSZT), sem pedig Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezeténél (VPFSZ) nem kívántak nyilatkozni a Magyar Nemzet azon értesülésével kapcsolatban, miszerint a két szakszervezet közös demonstrációra készülne PM József nádor téri épülete előtt március 4-én. Mindkét érdekvédelmi szervezetnél részleteses tájékoztatást jövő hét elejére, vélhetően a pénzügyminiszterrel történő első egyeztetések utánra ígértek.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a szerveztek már megkapták a közterület használatához szükséges engedélyt, és akár két-háromezren is részt vehetnek a demonstráción a két testület tagjai közül a jövő hét csütörtöki demonstráción.

A dolgozók a tavaly elmaradt 13. havi bérük és a jelentősen lecsökkentett - jutalomként nevesített - mozgóbérük miatt vonulhatnak utcára. A mintegy 15 ezer APEH és 7 ezer VP alkalmazottnak 2009-ben - a dolgozók egy havi bérét - összesen 5,1 milliárd forint kifizetését hagyta jóvá a PM.

Korábban: 5,1 milliárd jutott az idén prémiumra az APEH-nél és VP-nél

A lap információi szerint a szakszervezetek most (utolsó ajánlatként) egy újabb havi bér kifizetését kérik a minisztériumtól, a PM pedig csak kétheti bér kifizetésébe lenne hajlandó beleegyezni.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31