Nem tolja ki az APEH a bevallási határidőket

Pénzcentrum
2010. február 23. 12:32

Csak percekre akadozott az APEH honalapjának elérhetősége tegnap, a bevallások benyújtására szolgáló Ügyfélkapu rendszer pedig zavartalanul működött, ezért semmi sem indokolja, hogy az állami adóhivatal eltolja az adóbevallási határidőket - mondta el lapunknak Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője.

A mai Világgazdaságban jelent meg a hír: Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke levélben kérte a bevallási határidők halasztását Szikora Jánostól, az APEH-elnökétől. Az alelnök azért írt levelet az adóhivatal vezetőjének, mert napközben technikai problémák miatt nem volt elérhető az APEH honlapja.

Megkeresésünkre az adóhivatalnál elismerték, hogy tegnap napközben voltak olyan percek, amikor az adózók nem tudták elérni az adóhatóság honlapját, így nem juthattak hozzá az elektronikus bevallási lapokhoz és a bevallási tájékoztatókhoz. A rövid kiesések azonban nem minősülnek üzemzavarnak, és nem indokolják, hogy az APEH eltolja a bevallási határidőket.

Bakonyi Ágnes a tegnapi hibával kapcsolatban elmondta, hogy a szakadozások az APEH szervereinek túlterheltsége miatt következett be. A bevallási időszak kezdetével egyre több adózó keresi fel az APEH honlapját, a számítógépek pedig néhány percig nem bírták az előző év azonos időszakához képest nagyjából 50%-os többletterhelést.

A szóvivő válaszában kiemelte, amennyiben ténylegesen a bevallás benyújthatóságát befolyásoló üzemzavar lépne fel a rendszerükben, úgy az adóhivatal rugalmasan állna a bevallási határidők kitolásához.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?