15 °C Budapest

Már csak öt napod maradt a jövőd biztosítására

2010. február 11. 10:32

A maival együtt már csak öt napig van lehetőséged a felsőoktatási jelentkezésed benyújtására, ha a 2010. őszi tanévben valamelyik egyetem vagy főiskola hallgatója szeretnél lenni. Jelentkezhetsz a hagyományos módon is, de otthonról a számítógép elől is intézhető a folyamat.

Vészesen ketyeg az óra azok számára, akik még nem határoztak, vagy már döntöttek, de még nem cselekedtek az ügyben, hogy melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzenek hallgatónak a 2010/2011-es tanévtől kezdődően. A jelentkezés utolsó lehetséges napja: február 15.

Mindenki ezekért jelentkezik


A döntést és a kitöltést megkönnyítheti számos, a felvi.hu-n elérhető anyag és kalkulátor. Többek között személyre szabott felvételi rangsort lehet készíteni, van pontszámító kalkulátor, a jelentkezési lap kitöltésében segítséget nyújtó prezentáció és eljárási díj kalkulátor is.

Utóbbi kiszámítása azért nem túl bonyolult. A minimum eljárási díj 9000 forint, melyért cserébe akár 3 helyre is jelentkezhet a felvételizni szándékozó. Az első három hely után pedig minden egyes plusz jelentkezés után 2000-2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni. Emellett a felvi.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy az eljárási díj szempontjából két jelentkezési hely egynek minősül abban az esetben, ha ugyanannak a jelentkezési helynek az államilag támogatott és költségtérítéses formáját is megjelöli a jelentkező - azaz megegyezik az intézmény, kar, szak, képzési szint, munkarend, csak a finanszírozási forma tér el -, azt két sorban kell feltüntetnie a jelentkezési lapon, azonban az eljárási díj befizetése szempontjából ez egy képzésnek minősül.

Hogyan jelentkezhetsz?

Jelentkezni kétféleképpen lehet, hagyományos nyomtatvány benyújtásával, vagy a felvi.hu honlap e-felvételi oldalán elektronikusan. Nagyon fontos, hogy az elektronikus felvételi regisztrációt legkésőbb február 23-ighitelesíteni kell a jelentkezés után kinyomtatható hitelesítő adatlap elpostázásával, vagy az ügyfélkapun keresztüli elküldésével. Amennyiben a jelentkező a hitelesítő adatlap postai feladása mellett dönt, a borítékot az Oktatási Hivatalnak, a 1380 Budapest, Pf. 1190-es címre kell feladni.

Ha nincs ügyfélkapus hozzáférésed, hogyan tudsz regisztrálni?

Az ügyfélkapus regisztrációt az okmányirodák végzik. A regisztráció, és az ügyfélkapu használata ingyenes. Az okmányirodákban előzetesen időpontot lehet igényelni, a regisztráció egy gyakorlott ügyintézővel nem kerül 5 percnél több időbe.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Abban az esetben, ha az okmányirodában esetleg csak a jelentkezési határidő utánra tudnának időpontot biztosítani, érdemes az APEH Ügyfélszolgálati Irodáiban regisztrálni. Utóbbira tavaly ősz óta van lehetőség. Az ügyintézés az APEH-nál is ingyenes és gyors.

A regisztrációhoz az állampolgárnak szüksége van egy személyazonosító okmányra, és egy elektronikus levelezési címre, ahová a rendszer a regisztrációt követően automatikusan elküldi az első belépéshez szükséges kódot, amely a regisztráció napjától számítva 5 napig használható.

Az ügyfélkapus tárhelyet a regisztráltak a www.magyarorszag.huoldalon keresztül érhetik el. Az első belépés után egy új - csak a felhasználó által ismert - jelszót kell kitalálni. Az új jelszó érvényességi idejét legfeljebb két évre lehet beállítani.

Február 15., a határidők napja

Nem a felsőoktatási jelentkezéi határidő az egyetlen, amely idén február 15-re esik. Egy másik nagyon fontos, százezreket érintő végső időpontra is figyelemmel kell lenniük az állampolgároknak február 15-én. Hogy pontosan mire, azt erre a linkre kattintva megtudhatod.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem