9 °C Budapest

Újabb milliárdos számlagyárat derített fel a VP

Pénzcentrum
2010. február 10. 16:32

A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - írja az Index.

Február 3-án a vámosok harmincöt helyen tartottak egy időben házkutatást Budapesten, Pest és Veszprém megyében.

Számlákat, pénztári bizonylatokat és egyéb okmányokat foglaltak le. A kibocsátott számlák összértéke meghaladja a 3 milliárd forint, amellyel 658 millió forintos adóhiányt okoztak - számolt be Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka.

A bűnszervezet irányítása egy személy kezében összpontosult, akit a nyomozók őrizetbe vettek, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - mondta Szabó. Szilágyi Roland, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hatóságának parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: a mintegy 1500 számlát egy "Számlagyár" nevű programmal állították elő és ezek építőipari tevékenységről, szabás-varrásról, értékesítésről szóltak.

A cégekhez egy APEH-feljelentés által jutottak el. Több olyan cég is szerepelt a számlákon, amelyek ellen felszámolás volt érvényben, vagy nem is léteztek. Hozzátette: az adócsalók nagy része banki pénzmozgással próbálja lefedni adókötelezettségét, itt azonban ilyen nem volt. Bevételi pénztárviszonylatokat és készpénzfizetési számlákat állítottak ki.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elmondta azt is: a nyomozás későbbi szakaszában az érintett cégek száma még növekedhet és az üggyel kapcsolatban több más bűncselekmény is felmerülhet, ezt jelenleg is vizsgálják.

Sipos Jenő szóvivő kérdésre elmondta: mindennapos rutinná kezd válni a hasonló nagyságú adócsalások felderítése, sok esetben egymilliárd forintot is meghaladja az adóhiány mértéke.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?