Már csak a mai és holnapi nap áll az adózók rendelkezésére, hogy a vagyonadó mérséklése érdekében módosítsák lakhelyüket, vagy értékesítsék a tulajdonukban lévő jövőre adóköteles ingatlanjukat.
A január 1-jén érvényes tulajdoni és haszonélvezeti jogoknak megfelelően kell megfizetniük az adózóknak a lakóingatlanok után a vagyonadót. A törvény értelmében minden lakóingatlan adóköteles, azonban egy, amelyben a tulajdonos lakcímnyilvántartás szerint és életvitelszerűen lakik, és a forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot mentesül az ingatlanok után fizetendő vagyonadó alól, ugyanez igaz még egy 15 millió forintnál nem drágább lakásra.
Az adó mérséklésére legális keretek között - az ingatlanok eladásán kívül - lehetőséget nyújt, ha az ingatlan tulajdonosa, abba a lakásába költözik, amely a fenti feltételeknek megfelelően még adómentességet élvez. Így például, ha az adózó egy 40 és egy 25 millió forint értékű lakással rendelkezik, és a 40 millió forintos ingatlanba van bejelentkezve, úgy célszerű lehet még idén átjelentkeznie a 25 millió forintot érő lakásába, így nem kell majd mindkettő után adót fizetnie, hanem elég csupán a drágábbik ingatlan után adóznia.


Amennyiben a törvényt betartva jár el az adózó, nem csak papíron költözik egyik lakásából a másikba, hanem valójában is - "életvitelszerűen" - változtatja lakhelyét. Ennek ellenőrzésére egy későbbi vizsgálat során jogosult lesz az adóhivatal, bár nem lesz egyszerű dolga a bizonyítás során a január 1-jei állapotra vonatkozóan a hivatalnak.
Feleslegesnek bizonyulhat az átjelentkezés miatti ügyintézés, ha az Alkotmánybíróság végül alkotmányellenesnek találja a törvényt, és megsemmisíti azt. Korábbi nyilatkozatában Paczolay Péter a testület elnöke ígéretet tett, hogy az Ab. még az első bevallási és befizetési határidő (evás vállalkozókra vonatkozó - február 25.) előtt dönteni fog a kérdésben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








