Jövőre 3,9 millió forintnál lép majd be a magasabb, 32 százalékos szja-kulcs. A kormány ötmillió forintos határa ugyanis nem a jelenlegi, hanem a jövő évi, szuperbruttóval számolt bérekre vonatkozik.
Ahogyan az korábban már kiderült, a kormány szándéka szerint jövőre havi 416 ezer forint bruttó jövedelemnél, azaz évi ötmillió forintnál lép majd be a felső, vagyis 32 százalékos kulcs.
Azonban ez a bruttó nem a mostani rendszer szerint értendő, hanem az új, szuperbruttós rendszer szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy a mai bérekkel összevetve szó sincs ötmillió forintos sávhatárról.
Ami ugyanis jövőre éves szinten bruttó ötmillió forint, az most csak 3,93 millió forintnak felel meg. A jövő évi bruttósítás ugyanis ténylegesen semmilyen béremelkedést nem jelent, hiszen az csak a járulékok beszámítása papíron. Persze összességében az is jelentős változást jelent, hogy az idei, legjobb esetben is a szinten tartásra elég 200 ezer forintos sávhatárkitolás után 1,9 millió forintról 3,9 millió forintra emelkedik az alacsonyabb kulcs.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)