31 °C Budapest

Ilyen lesz az ingatlanadó: kész a sávos terv!

Pénzcentrum
2009. május 13. 08:47

Jövő szerdán tárgyalja a kormány a 2010-es adótervek majdnem véglegesnek tekinthető verzióját, melynek részleteit kormányfő és a pénzügyminiszter most ismerteti az MSZP-frakcióval. Ezek szerint az ingatlanadó jövő júliustól az átlaglakásnál 0,25-0,35 százalék, a 30 milliónál többet érő lakás esetében fél, a garázsoknál, üdülőknél az érték egy százaléka lehet.

A legnagyobb vihart az ingatlanadó tervezett bevezetése okozza, ám ez a feltétele a járulékok és a személyi jövedelemadó jelentős csökkentésének. Tervek szerint a termőföldeket kivéve minden ingatlan után kellene adót fizetni, a lakások után kevesebbet, az irodák, üdülők, telkek és garázsok után többet.

Az adó alapja a számított érték volna, ahol az önkormányzatok határoznák meg egyes övezetek (utcák, kerületek, körzetek) négyzetméterárát, amit az alapterülettel beszorozva (és korrigálva az épület korával) jönne ki az ingatlan értéke.

A lakások esetében 2 millió forintig nulla kulcs volna érvényben, a 10 millióig terjedő nyolcmilliós értékre 0,25 százalék, a 30 millióig terjedő részre 0,35, az a feletti ingatlanértékre pedig 0,5 százalék adó jutna. Az egyéb ingatlanoknál a számított érték 1 százaléka lenne az adómérték.

Mentesség nincs, a nyugdíjasok azonban választhatnák azt is, hogy az adó megfizetése helyett az állam terhelje jelzáloggal az adót az ingatlanra. Ekkor az örökösök fizetnék meg az adót - vélhetően a jegybanki alapkamattal növelt összegben.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ingatlanadóból összesen 225 milliárd forint bevételt vár a kormány, ám ennek egy része már most is befolyik az államkasszába kommunális adó, építményadó vagy telekadó címén. Az ingatlanadó bevezetésével ezek a terhek megszűnnének.

A kormány azt tervezi, hogy az ingatlanadóból befolyó többletbevételt máshol adnák oda: főként járulékcsökkentésben és az szja-mérséklésben.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?