12 °C Budapest

Amit a 2009-es adókedvezményekről tudni kell!

Pénzcentrum
2009. január 6. 05:40

A magyar adórendszer 2009-re tervezett módosításait az átláthatóság, az egyszerűsítés, a csökkenő adminisztráció és a gazdaság fehérítésének jegyében próbálták kialakítani. Első körben az adókedvezményeket vesszük górcső alá, ahol az egyszerűsítések egyben szigorításokkal és a kedvezmények összegének szűkítésével is jártak.

A módosítások értelmében idén 3,4 millió forintos éves jövedelemhatárig legfeljebb 100 ezer forintos keret erejéig hétféle jogcímen érvényesíthető adókedvezmény. A keret évi 3,9 millió forint jövedelemig fokozatosan megszűnik. Az adókedvezmény mértéke egységesen a kedvezményalap 30 %-a lesz.

Az egyes jogcímekre vonatkozó egyedi összegszerű korlátozások és a különböző százalékos mértékek megszűnnek. Ösztönzésképpen megmarad a tartós adományozás külön kedvezménye, valamint a tandíj halasztott kedvezménye.

Lényeges módosítás, hogy ha a tandíj adókedvezményét a hallgató nem halasztottan kívánja igénybe venni, akkor azt bárki (nem csak közeli hozzátartozó) érvényesítheti, akit az erről szóló igazoláson a hallgató kérésére feltüntetnek. A szerződéssel vállalt tartós adomány többletkedvezményének meghiúsulás esetére vonatkozó visszafizetési kötelezettsége csak az elmúlt három évben érvényesített összegre korlátozódik.

Az építőipar fehérítését megcélozva egy új elem is bevezetésre kerül, mely egyben ösztönzi a számla kérését az egyes háztartási szolgáltatásokról. A gyakorlatban sok vállalkozó a számlaadás elmulasztásával kibújik az adózás alól, miközben alacsonyabb ellenérték fejében vállalja a munka elvégzését.

Ez a rendszer eddig mindkét félnek megérte, de a számla értéke után igénybe vehető új kedvezmény az adófizetők számlakérés iránti érdekeltségét erősíti. A kedvezmény alapja az áfás számla végösszege, mértéke az új gyakorlatnak megfelelően 30 %.

A törvény pontosan meghatározza a kedvezményre jogosító munkálatok körét, melyek közé elsősorban a lakásfelújításhoz és lakáskorszerűsítéshez kapcsolódó szolgáltatások, a háztartási nagygépek karbantartása, a fűtés-, a víz- és a csatornarendszer karbantartása és javítása tartoznak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az új rendelkezés megjelöli az adókedvezmények sorrendjét, ami akkor bír jelentőséggel, ha a magánszemély több jogcímen is jogosult adókedvezmény igénybevételére. Az is előfordulhat, hogy az adózó nem tud minden jogcímen adókedvezményt igénybe venni, vagy többre is jogosult lenne, mint amennyit a törvényi limit meghatároz.

A táblázat szerinti diktált sorrend akkor is érvényesül, ha a magánszemély maga nem jelül meg sorrendet. Az összevont adókedvezményen belül szintén jelentőséggel bír a sorrend, amit a második táblázat szerint kell felállítani.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom