Újabb kémbotrány: ebből a kormány sem maradhat ki!

Pénzcentrum
2008. szeptember 26. 13:00

A világ ötödik és hatodik leggazdagabb embere egy indiai testvérpár, akik olyannyira nincsenek jóban egymással, hogy most éppen perre készülnek menni egy The New York Times-ban megjelent interjú miatt. Az eset olyannyira komoly, hogy már az indiai kormány is igyekszik beavatkozni.

Anil Ambani, a világ hatodik leggazdagabb embere pereli bátyját, Mukesht, aki a Forbes listáján egyel előtte áll, az idősebb testvér ugyanis egy interjúban azt találta mondani, hogy öccse kémhálózatot működtet, hogy versenytársairól információkat szerezzen.

A Reliance Industries alapítójának, Dhirubhai Ambaninak fiai apjuk 2002-es halála óta alig beszélnek egymással, végül 2005-ben anyjuk javaslatára szétválasztották India legnagyobb vállalatát és mindketten saját életüket kezdték élni.

A per alapjául szolgáló cikk szerint a petrokémiai ágazatban tevékenykedő Reliance lobbisták és kémek hálózatát tartotta fenn, mely a tehetősek sebezhető pontjai mellett a versenytársak tevékenységéről gyűjtött információt. Mukesh elmondása szerint ezt a hálózatot a kettéválás előtt testvére irányította, azóta pedig már csakis az ő részén működik ilyen.

Az Ambani család India GDP-jének mintegy 5%-áért felelős, a folyamatos viszálykodás azonban a kormány aggodalmát is felkeltette, így a testvérpár anyját kérték meg, hogy avatkozzon be, és segítsen a konfliktusok kezelésében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Forbes adatai szerint egyébként a gazdaglistán alig egy hajszál választja el a feleket: az 51 éves Mukesh 43 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, míg 40 éves öccse, Anil 42 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhet.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?