Akasztják a hóhért? Ellenőrt kaphat az APEH!

Pénzcentrum
2008. szeptember 25. 08:49

Az MSZP-frakcióban nem hivatalos szakértői testület alakult a hírek szerint azért, hogy felülvizsgálják a vagyonosodási vizsgálatok szabályait - írja az Adónet.hu.

Elvileg külső szakértők bevonásával vizsgálják majd az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jogalkalmazását ezen a területen. A probléma azután vetődött fel, hogy Bárándy Gergely képviselő augusztusban a pénzügyminiszterhez fordult azzal a kéréssel, hogy újra kellene gondolni az APEH ilyen jellegű vizsgálatra vonatkozó eljárási szabályait, mivel azok sokszor irracionális követelményeket támasztanak az adózókkal szemben, arról nem is beszélve, hogy több helyen is ütköznek a jogelvekkel.

Veres János szerint azonban nem szükséges a hatályos szabályok felülvizsgálata, de az elismerte, hogy az adóhatóság gyakorlatában adódhatnak hibák, amit igyekeznek a legkisebb mértékűre csökkenteni.

Bárándy konkrét javaslatokkal is előállt, szigorú feltételekhez kötné a bizonyítási teher megfordulásának elrendelését és a becslési eljárás alkalmazhatóságát is. Azt is kezdeményezte, hogy a jogszabályok módosításáig utasítsák az adóhatóságot, hogy a vizsgálatoknál kizárólag a 2006. szeptember 15-e után keletkezett vagyonnövekedés igazolására követeljen az adózótól adatokat.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19