A kormány adótervei közt szerepel, hogy 11%-os egészségügyi hozzájárulást vet ki az adómentes természetbeni juttatásokra: az étkezési jegyre, az iskolakezdési támogatásra, az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulásra, az internethasználat díjához való munkáltatói hozzájárulásra és az üdülési csekkre.
A Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet ügyvezető elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a természetbeni juttatások éppen azért voltak népszerűek, mert a mindenkori minimálbér összegéig adómentesek voltak.
A kisebb vállalkozások valószínűleg nem bírják majd el a többletköltséget és az adminisztrációs terheket, így az utalványok helyett inkább a dolgozók zsebébe teszik az eddigi összeg felét, mellyel az állam is jelentős bevételtől esik el.
Az ügyvezető elnök szerint a vendéglátóiparban az utalványok megadóztatása miatt szükségszerűen csökken a forgalom.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







