Megint könnyebb diákhitelhez jutni!

Pénzcentrum
2008. szeptember 1. 09:15

Ősztől emelkedik a havonta felvehető diákhitel összegének mértéke, 10 ezer forinttal lesz több, mint eddig, így a költségtérítéses szakok hallgatói 50, az államilag finanszírozottak 40 ezer forintot igényelhetnek - írja a Világgazdaság.

Jelentős könnyítés ráadásul, hogy idén ősztől már nem feltétele a diákhitel igénylésének a beiratkozás, az engedélyezési eljárás keretein belül ugyanis a diák kérhet halasztott fizetést az iskolától, a diákhitel egy részét pedig majd egyből az iskolának utalhatja.

Vagyis beiratkozhat úgy, hogy a félév kezdete előtt nem fizeti be a költségtérítést, az iskola pedig közvetlenül a Diákhitel Központtól kapja meg a pénzt. Eddig 20 felsőoktatási intézménnyel egyeztek meg, de a tárgyalások még most is folyamatban vannak.

A 2007/2008-as tanévben több, mint 18 ezer új diák igényelt diákhitelt, így velük összesen 84 ezer diáknak, 22 milliárd forint értékben utaltak ki pénzt. A felmondott szerződések száma mindössze 3, miközben a késébe esőké is csak 26-27 százalék.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 13. 21:09
Agrárszektor  |  2026. augusztus 13. 20:33