12 °C Budapest

Üzleti hitelkártya az EVA-hoz

Pénzcentrum
2008. február 22. 12:19

Az APEH központi ügyfélszolgálatain 2008. január 1-én elindult bankkártya-elfogadás jelentősen megkönnyítheti az EVA-s vállalkozások mindennapjait, hiszen üzleti hitelkártya használatával könnyen áthidalható a negyedéves EVA - fizetés körüli esetleges pénzzavar.

Magyarországon jelenleg százezret meghaladó azoknak az egyéni és társas vállalkozóknak a száma, akik 2008-ban az egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) szabályai szerint adóznak (Forrás: APEH közlés). Az EVA keretében a vállalkozások negyedévente fizetik be a megelőző három hónap kiszámlázott bruttó forgalmának 25%-át. Jóllehet, ez az adónem igen előnyös az alacsony költséghányaddal működő vállalkozások számára, ám még így is sokaknak gondot jelent a negyedéves fizetési határidő betartása. Ennek két fő oka van: az egyik, hogy a vállalkozások gyakran nem különítik el az EVA összegét a negyedév során, így a határidővel esedékes, felhalmozódott adó befizetése már gondot okoz. Másik gyakori nehézség, hogy a vállalkozás ügyfelei, megrendelői az EVA esedékességéig nem egyenlítik ki a kiszámlázott összegeket, melyek adóvonzatát a cégnek így saját forrásból kell állnia.

Mivel az APEH ügyfélszolgálatokon MasterCard kártyával fizetett adó vásárlási tranzakciónak számít, hitelkártyás adófizetésnél a legtöbb üzleti hitelkártya a hónap elejétől számított 30-45 napos kamatmentes periódust is biztosít. Így a késedelmes fizetésből, valamint a vállalati pénzmozgás ütemezéséből eredő költségek (átutalás, hitelfelvétel esetén, adminisztráció, kamatok) -a kamatmentes perióduson belül- nem a vállalkozónak kell megfizetni. További érv a vállalati hitelkártyák mellett, hogy míg az üzleti plasztik használata nem okoz könyvelési bonyodalmakat, a lakossági bankkártyával kiegyenlített adó tagi kölcsönnek számít.

Jelenleg számos hazai pénzintézet bocsát ki MasterCard üzleti hitelkártyát. Bár a kondíciók különbözőek, általánosságban elmondható, hogy a vállalkozásnak a kártya igényléséhez minden esetben hitelbírálaton kell átesnie. Kedvező elbírálás esetén, megállapítják a rendelkezésre álló hitelösszeget és kibocsátják a plasztikot.
"Az üzleti hitelkártya hasonlóan működik, mint lakossági megfelelője, ugyanakkor jóval magasabb, akár tízmillió forintos hitelkerettel rendelkezhet, és társkártyák tartozhatnak hozzá" -mondja Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatója.

Ahogy a lakossági felhasználók esetében ez már megszokott, úgy az üzleti kártyabirtokosok számára is díjmentes a kártyás vásárlás, melyek összegének törlesztését általában csak a hónap elejétől számított, akár 45 napos kamatmentes periódust követően kell megkezdeni. A kártyával felhasznált hitel eddig az időpontig kamatmentes, tehát, amennyiben a vállalkozás a teljes hitelkeretét a kamatmentes periódus végéig visszatörlesztette, akkor további költségek nélkül használta a bank pénzét. Hasonlóan a lakossági kártyákhoz, miután az üzleti plasztikkal igénybe vett hitelt visszafizették, a hitelkeret automatikusan újra feltöltődik, és ismét rendelkezésre áll.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"A MasterCard üzleti kártyák könnyebbé, gyorsabbá, biztonságosabbá és jobban ellenőrizhetővé teszik a beszerzések kezelését, az utazáskor, üzleti reprezentáció alkalmával felmerülő költések rendezését. Mindemellett a vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy jól elkülönítsék személyes és üzleti költségeiket is.

Az MNB legutóbbi statisztikája (www.mnb.hu) szerint 2006. végén összesen 9 325 db üzleti kártya volt forgalomban, ennek 86%-a, összesen 8 026 plasztik MasterCard márkájú volt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?