-7 °C Budapest

Újabb meglepetés várható a járulékok körül

Pénzcentrum
2007. június 1. 09:00

A bérterhek jövő évi csökkentésének lehetőségét vázolta fel tegnap a pénzügyminiszter. Ennek azonban feltétele lehet az ingatlanadó bevezetése, amit viszont a szocialisták eddig nem támogattak - írja a Népszabadság.

A kormány június közepén számol be az adózást egyszerűsítő, az adóíveket rövidebbé tévő, a vállalkozásokkal közösen kialakított javaslatairól - közölte Veres János pénzügyminiszter a kétszintű bankrendszer fennállásának huszadik évfordulójának alkalmából rendezett konferencián. Ám - mindemellett - azt is hozzátette: érdemi lehetőség van rá, hogy az elkövetkezendő hetekben áttekintsék az élőmunkát terhelő és a fogyasztási jellegű adók, illetve a vagyoni közterhek arányát, mértékét és az ökoadók szerepét.

EZ utóbbi javaslat már a rendes, jövő évi adómódosítások részeként kerülhet a parlament elé - az ősszel benyújtandó csomagnak kell tartalmaznia az ingatlanadó esetleges bevezetését is. A miniszter szavaiból - és a konvergenciaprogramból - az derül ki: a majdani kormányzati adótörvény-tervezetben ez vélhetően benne is lesz. Az élőmunka-terhek áttekintése a járulékok csökkentését jelentheti. A mérséklésre a kabinet tulajdonképpen az uniónak is ígéretet tett, hiszen a konvergencia-program azt tartalmazza: a járulékbevétel az idén a GDP 13,1 százalékát jelenti, míg jövőre 12,9 százalékát. Ez a mérséklés a terhek csökkentése nélkül nem jöhet össze - igaz, a bevételről a kormány vélhetően csak akkor mond le, ha azt máshol ellentételezni tudja. Ez - szintén a konvergenciaprogramból kiindulva - az általános ingatlanadó bevezetésével megoldható volna. Igaz, az uniós programban beígért adóterv még nem készült el, ráadásul a szocialista frakció támogatását sem sikerült megnyerni az ügyhöz.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?