Négy napos hétvége, de a munkaügyi ellenőrök nem pihennek

Pénzcentrum
2007. április 27. 08:30

A tavalyi év során közel 2500 cég sértette meg a munka-, illetve a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, az idei év első három hónapjában is közel négyszáz vállalkozás szabálytalankodott - írja a Világgazdaság.

A hosszú hétvégén is ellenőrizhetnek a munkaügyi ellenőrök, súlyos jogsértés esetén akár több millió forintra is büntethető lesz a munkaadó. Ez alól kivételt a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók, valamint azok a vállalatok jelentenek, ahol a cég rendeltetése folytán indokolt a feladatvégzés.

Sokan dolgoznak majd például az egészségügyben, a közlekedésben, a távközlésben, de például a nukleáris- vagy a vízenergia-termelésben is. A hatályos jogszabályok értelmében az élet, a vagyon és az egészség védelmét ellátók is megszakítás nélkül üzemelnek. Dolgozni kell a benzinkutaknál, a szállodákban, a vendéglátóhelyeken, illetve a kulturális intézményekben is.

Nem büntethetnek a munkaügyi ellenőrök, ha például olyan idényjellegű munkát végez valaki, hogy a munkaszervezés nem oldható meg a munkaszüneti nap kiadásával. Többek között ilyen az áruszállítás is. Kivételt jelent az is, ha valaki készenléti munkakörben dolgozik. A cégeknek azonban meg kell fizetniük az extra munkavégzést, ilyenkor a rendes munkabéren felül 50 százalékos bérpótlék illeti meg a dolgozót.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?