29 °C Budapest

Újabb adó bukhat az AB előtt

Pénzcentrum
2007. március 13. 08:30

Az Országgyűlés döntése szerint senkinek sem kell megfizetnie az elvárt adót. Hamarosan jön azonban az új adó a veszteséges és csak kissé nyereséges vállalkozásoknak. Ennek fix összegét a jövedelemadóból lehetne majd levonni, hacsak meg nem bukik ez is az AB döntésén - írja a Népszabadság.

Az Országgyűlés tegnap elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a cégeknek az év első két hónapjára sem kell megfizetniük az Alkotmánybíróság (AB) által február 28-ai hatállyal megsemmisített elvárt adót. A parlament négyötödös többségének igenjéhez kötött módosítás szerint az egyéni vállalkozók is megszabadultak az alkotmányellenesnek ítéltetett adótól, holott a rájuk vonatkozó beadvánnyal kapcsolatban egyelőre nem döntött az AB. A pénzügyminiszter által jegyzett javaslat indoklása szerint ugyanis lényegében ugyanolyan - az AB által kifogásolt - elvek alapján szabályozták az egyéni vállalkozó elvárt adóját, mint a cégekét. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy azok a vállalkozók, illetve cégek, amelyek az idén már fizettek elvárt adót vagy arra előleget, ezt a pénzt jóváírja az APEH aszámlájukon.

Az egész évre várt mintegy 60 milliárd forintos bevétel felét azonban beszedik majd, csupán egy újabb adónem formájában (másik felét a költségvetés tartalékából zárolják). A cégekre és egyéni vállalkozókra egy fix összegű újabb adót vet majd ki 2007. július elsejétől a kormány. A szaktárca szóvivője által a múlt pénteken találgatásnak minősített információ szerint differenciálnák az új adótételt: a nagyobb vállalkozásokat vélhetőleg nagyobb adóval terhelnék. Ám csak abban az esetben, ha nem kellőképpen nyereségesek. A fix összeget ugyanis le lehetne majd vonni a jövedelemadóból, ám ezt értelemszerűen csak azok tehetnék meg, akiknek elég nagy nyereségük képződött ahhoz, hogy annak 10, illetve 16 százaléka (ez a jövedelemadó kulcsa) kitegye a szóban forgó összeget.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?