7 °C Budapest

Ingyenmunka a jövődért?

Pénzcentrum
2007. február 6. 09:45 2 perc

A túlképzés miatt jelentkező jelentős túlkínálatot kihasználva, fizetés nélkül foglalkoztatnak vállalkozások, irodák fiatal újságírókat és jogászokat. Mivel a felek kapcsolata jogilag nehezen megfogható, nem is lehet ellene tenni semmit - adja hírül a Napi Gazdaság.

Sok fiatal újságíró azért vállalja az ingyenmunkát, mert médiaiskolájukban a végzettséget igazoló papír kiállításának feltétele a gyakorlat megszerzése. Ehhez azonban olyan piacon kell állást szerezniük, amelyen több száz jelentkezővel együtt kell versenyezniük. Az álláslehetőséget kínáló rádiók, televíziók, országos elektronikus sajtóorgánumok pedig arra hivatkozva nem fizetnek, hogy éppen elég ellenszolgáltatást jelent az, hogy később ezt a gyakornoki munkát is fel lehet tüntetni az önéletrajzban.

A jogi pályán más a helyzet, a későbbi ügyvédi karrier reményében nem ritka, hogy a szülők súlyos összeget fizetnek azért, hogy gyermekük egy-egy irodához kerülhessen. Az érintettek azonban nem nyilatkoznak a dologról, hiszen ez közös érdekük. A hallgatás indoka a gazdasági kényszeren, illetve annak kihasználásán túl, hogy az ingyenes foglalkoztatás jogsértő. Akitől elvárják, hogy huzamosabb ideig a munkaadó rendelkezésére álljon, illetve, hogy folyamatosan munkát végezzen, annak a munka törvénykönyve szerint fizetés jár.

A szociális tárca sajtóosztálya a lapnak elmondta, hogy osztályuk nem foglalkozik a gyakornokok foglalkoztatásának szabályaival, mivel a gyakornok nem munkaügyi kategória, hanem hagyományosan a kezdő szinonimájaként használt fogalom. A tárca szerint a szakmai szövetségeknek kell ezzel kapcsolatosan valamilyen álláspontot kialakítaniuk. Az igazságügyi tárcánál tudnak a problémáról, de konkrét megkeresés még nem érkezett hozzájuk az ügyvédgyakornokok foglalkoztatásával kapcsolatban.

Rátesi Margit, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének érdekvédelmi ügyében illetékes titkára elmondta. Hogy a szövetségnek nincs állásfoglalása az ügyben. A szervezet inkább konkrét panaszokat képes kezelni, így például az elmaradt honoráriumok kifizetését elérni. Bánó Attila, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke feketemunkának tartja, ha valakit huzamosabb ideig ingyen foglalkoztatnak. Hozzájuk ilyen panasszal még nem fordultak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A sajtószakszervezet előtt ismeretlen az ingyenes foglalkoztatás. Baktai György alelnök szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy a szervezet tagjai a nyomtatott sajtóban dolgoznak, míg az ingyenmunka jelensége inkább az elektronikus médiára jellemző. A Magyar Ügyvédi Kamarától érdeklődésükre nem kapott választ a lap.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 08:14