21 °C Budapest

Adóváltozások 2007 - Az EVA-zók sem dőlhetnek hátra!

Pénzcentrum
2006. november 29. 08:00

A múlt héten végignéztük, hogy milyen változások következnek be az SZJA - ban. Most az EVA-sok jövő évi kihívásaiba tekintünk be.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) mértéke 2006. október 1-jétől 15 %-ról 25%-ra emelkedett. Azonban a sokak által várt kilépési hullám elmaradt. Mintegy 104 ezer EVA-s vállalkozó van, akik a megszorítások ellenére úgy tűnik a végsőkig kitartanak.

Az EVA-t 2006 utolsó negyedévére vonatkoztatva kétféleképpen lehet meghatározni. Vagy külön-külön határozzuk meg az első három negyedév és a negyedik negyedévre jutó adót az adott időszakhoz kapcsolódó adókulcs alapján, Vagy az éves adóalap után 15 százalék, a negyedik negyedévre jutó adóalap után pedig további 10 százalék adót fizetünk. Ez utóbbi mindenképpen kedvező azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az utolsó negyedévben nagyobb bevételre tettek szert.

Nem szűnik meg az EVA-alanyisága annak a magánszemélynek, aki tevékenységét ügyvédkén, szabadalmi ügyvivőként, vagy szolgálatát közjegyzőként, önálló bírósági végrehajtóként szünetelteti, vagy annak aki gyermekgondozási segélyben, illetve gyedben részesül, akkor, ha az adóévet megelőző naptári évben és az azt megelőző évben tevékenységét nem folyamatosan végzi, illetve vállalkozói bevételt nem számol el.

A nyugdíjas egyéni vállalkozók esetében októbertől az egészségügyi szolgáltatási alap és az EVA-alap megegyezik. Azonban szeptembertől 10 százalék egészségügyi szolgáltatási díjat kell fizetniük a baleseti járulék helyett. Ezért szeptembertől külön kell számolni az EVA-alapot és az egészségügyi szolgáltatási alapot.

Az EVA-s vállalkozásoknak december 20-ig feltöltési kötelezettségük van. Ez azt jelenti, hogy be kell fizetniük az éves várható adót. Az első ilyen kötelezettséget 2006. december 20-áig kell teljesíteni.

A minimum járulékfizetési alap továbbra sem érinti azt az egyéni vállalkozó EVA-zót, aki bejelenti, hogy jövedelme nem éri el a 125 ezer forintot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2007 január 1-jétől a bevételi nyilvántartás vezetését választó betéti társaságok és közkereseti társaságok evába történő belépésekor, illetőleg az azt követő 3 évben fizetendő osztalék adót kiváltó adó mértéke a személyi jövedelemadóban meglévő osztalék utáni adó első kulcsához igazodva 20 százalékról 25 százalékra emelkedik.

A bevételi nyilvántartást vezető EVA-alany esetében bevételt csökkentő tételnek minősül a jogszabályi kötelezettség alapján visszafizetett támogatás összege 2007. január 1-jétől.

2007-től az adóalanyként lezárt adóévet figyelembe kell venni az olyan bevételt csökkentő kedvezmény, valamint adókedvezmény esetében, amelyet az adózó a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint meghatározott számú adóévben vehet igénybe.

A következő részben az egyéni vállalkozók és a különadó jövő évi változásait, illetve rendelkezéseit vizsgáljuk meg.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.04.24 13:30
Szedegetem a mézet innen-onnan. Ez azt hiszem az FB-ről való... Miért házasodik a férfi? "Ladies, u...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 24. csütörtök
György
17. hét
Április 24.
A rendőrség napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33