7 °C Budapest

Emelkedésben dobogósok vagyunk

Pénzcentrum
2006. szeptember 6. 06:50

Az új uniós tagországokban jóval gyorsabb mértékben emelkedtek a munkaköltségek, mint az eurózóna országaiban, derül ki a német statisztikai hivatal tanulmányából. Magyarországon a mérték tíz százalék volt.

Az új uniós tagországokban jóval gyorsabb mértékben emelkedtek a munkaköltségek, mint az eurózóna országaiban, derül ki a német statisztikai hivatal tanulmányából. Magyarországon a mérték tíz százalék volt.

A tanulmányból kiderül, hogy míg az eurózónában a foglalkoztatás költségei évente 2,2 százalákkal nőttek, addig ez az ütem Csehországban 7,4, Magyarországon pedig tíz százalék volt.

Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala egy másik számsorban a huszonöt tagország teljes bérköltség-növekedését vizsgálta, a 2000-es évet véve alapul. Ebben a felmérésben a munkáltatók által kifizetett teljes költség szerepelt, tehát a bruttó bér, illetve annak a munkaadót terhelő adói és járulékai.

Az elmúlt öt és fél év alatt ez a legnagyobb mértékben, 78 százalékkal, Észtországban nőtt, szorosan második Lettország a munkaadókat terhelő költségek 74 százalékos növekedésével és harmadik Magyarország, csaknem hatvan százalékkal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Eurostat adatsorából is az derül ki, ami a német tanulmányból, vagyis hogy a munkaadóknak a tíz újonnan csatlakozott ország mindegyikében jóval többet kell fizetniük, az államnak és a munkavállalóknak egyaránt.

A régi tagországok közül igazán kiugró, kis híján 39 százalékos növekedés csupán Nagy-Britanniában volt.

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem