Harmincnégy iskola és óvoda vág neki a tanévnek minisztériumi azonosító szám nélkül, mely egyben azt is jelenti, hogy elvileg nem kaphatnának költségvetési támogatást.
Harmincnégy iskola és óvoda vág neki a tanévnek minisztériumi azonosító szám nélkül, mely egyben azt is jelenti, hogy elvileg nem kaphatnának költségvetési támogatást - írja a Magyar Hírlap.
A lap által megkeresett intézmények július elején igényelték az azonosító számot, és a késés ellenére mindenképp elkezdik a tanévet, abban bízva, hogy semmiféle hátrány nem éri őket emiatt.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium álláspontja szerint az azonosító hiánya sehol sem késleltetheti a tanévkezdést, a kérelmek feldolgozása szeptember 4-ig lezárul. A jogszabályok szerint egyébként az intézményeknek legkésőbb 8 nappal a tanévkezdés utánig kell igényelniük az azonosítót, sem az iskolák, sem a Közoktatási Információs Iroda nincs tehát késésben.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






