Az akadémiai reform újabb lépéseként átalakul a felsőoktatásban zajló kutatások egyik bázisát jelentő támogatott kutatócsoportok hálózata: jövő januártól a korábbi 176 csoport helyett 79 alkotja a hálózatot, össztámogatásuk a korábbi időszakhoz hasonlóan évi 1,75 milliárd forint lesz. - írja a Kormányzati hírportál.
Az Akadémia vezetése ez év januárjában döntött úgy, hogy a 2007 és 2012 közötti időszakra új pályázati feltételekkel írja ki támogatási programját. Ennek legfontosabb elveként rögzítették, hogy a kutatócsoportok nagysága feleljen meg a mérethatékonyság feltételeinek, ezért a legkisebb létszám három fő, de a preferált létszám öt-tíz fő közötti.
Az elvek között szerepel, hogy a kutatócsoportok korábbi teljesítményét a tudományos eredmény, a felsőoktatási, társadalmi és gazdasági hasznosulás szempontjai alapján mérjék fel; a kutatócsoportok működése épüljön be még erőteljesebben a befogadó egyetem kutatási és oktatási munkájába, és frissüljön a hálózat új kutatócsoportok indításával.
Az átalakítás értelmében az 58 eddig is működő mellett 21 új kutatócsoport indul, ami azt jelenti, hogy a kutatóhelyek negyede új alapítású lesz; a támogatott kutatócsoportok csaknem felét nem akadémiai tag, hanem az MTA egy-egy doktora vezeti; a kutatócsoportok tagjai egyetemi státuszba kerülnek, erősítve a felsőoktatási oktatógárdát. A befogadó egyetemek vezetőivel külön-külön köt szerződést az Akadémia, amelynek során a működtetés közös feladatairól is rendelkeznek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








