Megvan Gyurcsány első áldozata?

Pénzcentrum
2006. május 3. 09:00

Magyar Bálint nem tartja feladatának, hogy harcoljon a tárcavezetői posztért - erről az oktatási miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) hétvégi rendezvényén beszélt. A miniszter szerint a választások eredménye garancia az oktatásban megindított "radikális reformfolyamat" folytatására.

Gyurcsány Ferenc először az április 5-ei miniszterelnök jelölti vitán beszélt arról, megválasztásuk esetén, az oktatási tárca élére szocialista miniszter kerülhet. Később úgy fogalmazott, az oktatásügyben "nagyon sok jó" és "nagyon sok vitatható" dolog történt, hozzátéve: "egy kis nyugalom most már nagyon jó lenne" - írja az edupress.hu

Magyar Bálint szombaton, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) siófoki vezetőképző tréningjén a tárcáját érintő korábbi miniszterelnöki kijelentés kapcsán elmondta, "nem az én feladatom harcolni ezért", majd hozzátette: "a reformot folytatni kell, ez az SZDSZ-nek eltökélt szándéka".

Az oktatási miniszter szerint az elmúlt négy évben a "legradikálisabb reformfolyamat" indult el magyar felsőoktatásban, és ezt "nem hogy megakasztani kell, hanem kibővíteni, kiterjeszteni". A koalíció pártjainak győzelme a biztosíték arra, hogy a folyamat nem fordul vissza - jelentette ki Magyar Bálint.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 13. csütörtök
Ipoly
33. hét
Augusztus 13.
A balkezesek világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 12. 20:58
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 20:29