Az Oktatási Minisztérium Schobert Norbertet is bevonta büféprogramjába. Az OM azt reméli a lépéstől, hogy a "fitneszguru" nevével rá lehet venni a diákokat az egészségesebb életmódra - írja a Napi Gazdaság.
A program keretében a minisztérium tavaly az egészségügyi tárcával együttműködve ajánlást fogadott el, amelyben az iskolabüfék kínálatát szeretné megreformálni. Az egy évvel ezelőtt indult, komoly szigort ígérő program végül azért hígult ajánlásig, mert az élelmiszergyártóknak sikerült megértetniük a szaktárcákkal, hogy nem a táplálékok egészségtelenek, hanem a diákok életmódja.
A tavaly elfogadott ajánlás a túl cukros és a túl sós ételeket igyekszik a kapukon kívül tartani, de ez elsősorban az iskolák vezetésén és a büfék működtetőinek jóérzésén múlik, hiszen ajánlásról és nem kötelező jogszabályról van szó. Az iskolák egyébként máig kaptak haladékot arra, hogy felülvizsgálják büféik kínálatát.
Ennek hatására Magyar Bálint tegnapi sajtótájékoztatóján már komplett életmódprogramot vázolt fel, amelynek csak egy része az iskolabüfék kínálatának az egészséges életmódhoz igazítása. Az oktatási miniszter szerint szükség van az oktatási létesítmények tornatermeinek felújítására, új tornatermek építésére, illetve a diákmenzák megreformálására is. Úgy vélte, a jövőben lehetséges lesz egy új normatív támogatási rendszer létrehozása, amelyre azok az intézmények pályázhatnának, amelyek gondot fordítanak a magasabb minőségű étkeztetés fejlesztésére. A miniszter szerint a 2007-es költségvetésben már ki lehetne alakítani egy erre a célra elkülönített keretet.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele!
"The psychology of the...
laskainelli | 2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor | 2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco | 2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük.
[...] B...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
HRCENTRUM legolvasottabb
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 06:27

Pénzcentrum | 2026. augusztus 13. 05:33

Agrárszektor | 2026. augusztus 13. 08:42




