7 °C Budapest

Varga: nincs tervben kétéves költségvetés

Pénzcentrum
2006. március 23. 14:14

Fidesz hatalomra kerülése esetén egyelőre nem gondolkodik kétéves költségvetésben - nyilatkozta az inforádiónak Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Varga azt is elmondta, hogy egyetért Orbán Viktor felvetésével a Költségvetési Tanács felállítására. Véleménye szerint ezzel növelhető lenne a költségvetési politika átláthatósága.

A Fidesz alelnöke jó ötletnek tartka a Költségvetési Tanács felállítását. A Tanács a Monetáris Tanácshoz hasonlóan működne, egyedi költségvetési lépéseket nem véleményezne. Egy ilyen intézmény nagymértékben javíthatná a gazdaságpolitika hitelét. Varga szerint a testület a kormánynak és a parlamentnek is egyszer-egyszer dobhatná vissza a törvényjavaslatot.

A 3-4 fős tanácsban helyet kapna az Állami Számvevőszék elnöke, de a Fidesz korábbi pénzügyminisztere szívesen látná a testületben a jegybank elnökét is. Varga annak nem látja értelmét, hogy a pénzügyminiszter is a véleményező bizottság tagja legyen. Az ÁSZ-tól abban különbözne a Tanács, hogy konkrét lépéseket is kezdeményezne.

Varga nyilatkoztában azt állította, hogy a Fidesz egyelőre egyéves költségvetésben gondolkodik, nincs terveb a kétéves büdzsé.

Orbán Viktor miniszteri fizetéseket csökkentő javaslatával kapcsolatban az alelnök elmondta, hogy egyelőre nem találták ki, hogy a miniszterek fizetésük mekkora hányadától esnének el, ha a költségvetés hiánya nagyobb lenne a vártnál. Elképzelhető, hogy egy havi juttatás nem járna, de egy százalékos mérték is elképzelhető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke támogatná a Költségvetési Tanács felállítását, a hazai és külföldi elemzők szintén pozitívan vélekednek az ötletről. A világ számos pontján működik hasonló testület.

Kuncze Gábor az SZDSZ részéről felhívta a figyelmet, hogy Csillag István már korábban - gazdasági minisztersége alatt - javasolta egy hasonló testület felállítását.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem