Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint a választások után csökkenteni kell az államapparátus létszámát. Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában az egészségügy átalakításáról azt mondta: az SZDSZ szívesen "elviszi a balhét". Kóka szerint a közigazgatási kiadások csökkentésével lehet ráállni arra a pályára, amely végén 2008-ban 3 százalék lesz az államháztartás hiánya, így bevezethető lesz az euró 2010-ben.
Kóka szerint tíz-tizenkét minisztériumra van szükség, és ez az elképzelés nem áll messze a miniszterelnök elképzeléseitől sem - hangsúlyozta a miniszter. Bár a közigazgatás átalakításához kétharmados többségre van szükség, Kóka bízik benne, hogy a politikában van egy csöppnyi realitásérzék, és a választások után túl tud lépni a nézetkülönbségeken. Az átszervezések miatti megtakarítások csak 2007-től lesznek érzékelhetők, 2006-ban a költségvetés teljesítésre van szükség.
Kóka János szerint Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök-jelölt a reformok pártján van. "A szocialista pártban ez valószínűleg nem mindenkire igaz" - vélekedett az SZDSZ-lista második helyezettje, aki szerint éppen ezért van szüksége Gyurcsány Ferencnek a liberálisok támogatására.
"Úgy is fogalmazhatnék, hogy a liberális párt szívesen elviszi a balhét. Én elvittem a balhét azért, mert 120 felügyelő-bizottsági tag került ki az útigazgatásból. Nagyon szívesen nekiállunk az egészségügy reformjának" - fogalmazott Kóka János.
Kóka szerint a távközlési piachoz hasonlóan be kell engedni a rendszerbe a magántőkét. Az SZDSZ programjának megfelelően a miniszter hangoztatta, hogy a liberálisok elképzeléseiben több szolgáltató az ügyfélért, ettől válhat hatékonnyá az ellátórendszer. Csak a több biztosítós modell bevezetésével szüntethető meg a paraszolvencia, mert egy kifizetett szolgáltatás után senkinek sem jutna eszébe hálapénzt adni.
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.


